Alaposan megbosszulhatja magát, ha az életbiztosításon kezdünk el spórolni

a

A járványhelyzet miatt egyre többen kerülnek nehéz anyagi helyzetbe, és ott spórolnak, ahol csak tudnak. A szakemberek azonban óva intenek attól, hogy a már korábban megkötött élet- vagy egészségbiztosításunkon kezdjük a takarékoskodást, ez ugyanis alaposan megbosszulhatja magát.

Az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségre tettek szert az élet- és egészségbiztosítások. A gazdaság felpörgésével párhuzamosan sokan döntöttek úgy, hogy a többletbevételeiket a saját és családjuk bebiztosítására fordítják. A koronavírusjárvány egy évvel ezelőtti kitörése óta azonban alapjaiban változott meg a helyzet. A kormány megszorításai miatt tömegesen mentek tönkre a vállalkozások, és emberek tízezreit bocsátották el az állásából. Sokaknak a napi kiadásokra sem telik, így egyre többen gondolkodnak el azon, hol tudnának megspórolni bizonyos összeget.

Veszélyes döntés

Az egyik legegyszerűbb megoldásnak az tűnhet, ha a korábban megkötött élet- és egészségbiztosításokat mondjuk fel, vagy módosítunk rajtuk úgy, hogy havonta kisebb összeget kelljen befizetni. „Ez a jelenlegi helyzetben a legrosszabb döntésnek bizonyulhat. Az életbiztosítás különösen a súlyos egészségügyi komplikációk esetére nyújt védettséget, márpedig erre a jelenlegi helyzetben mindenkinek szüksége van. Az életbiztosítást semmi esetre sem szabadna felhasználni az átmeneti jövedelemkiesés pótlására, ez utóbbira már korábban fel kellett volna halmozni bizonyos összeget, hogy vészhelyzet esetén ideális helyzetben a havi fizetésünk hatszorosának megfelelő összeg legyen a számlánkon” – figyelmeztet Michal Kozák, a Partners Group SK társaság pénzügyi szakértője.

Ügyeljünk a részletekre

Nem szabadna elhamarkodottan döntenünk a biztosítás feltételeinek a módosításán sem, csökkentve a védettséget. „Bár ma már nagyon sokunknak van életbiztosítása, gyakran fogalmunk sincs arról, hogy ez valójában milyen kockázatokat fedez. Sokan nem értik a szerződés lényegét, és elhanyagolják a rendszeres frissítését is. Az életszínvonal, a jövedelmi szint, a vagyoni helyzet és az egészségi állapot is változik az évek során, az életbiztosítással kapcsolatos szerződést így ezekhez a változásokhoz kellene igazítani. Ellenkező esetben, ha beüt a baj, jóval kisebb összeghez juthatunk, mint amire eredetileg számítottunk” – mondta el Kozák. Példaként szerinte az egyéni vállalkozók említhetők. „Gyakran előfordul, hogy a szerződésükben munkaképtelenség esetére is bebiztosítják magukat. De mekkora a valószínűsége annak, hogy egy egyéni vállalkozó betegszabadságra vonul? Ezért jobb konzultálni a szerződés tartalmáról egy pénzügyi közvetítővel, aki az ügyfél helyzete alapján fel tudja mérni a fedezettel kapcsolatos igényeket” – tette hozzá Kozák.

Legalább 5%

A szerződés megkötése előtt el kellene gondolkodnunk azon is, hogy valójában mit is szeretnénk bebiztosítani: a jövedelmünket, a hitelünket, a gyermekünk jövőjét vagy például a nyugdíjunkat. „Csak így mérhető fel, hogyan kellene kinéznie a szerződésnek” – magyarázza Kozák. A jövedelmek szempontjából fontos, hogy az életbiztosítási szerződés fedezze a bevételkiesést, ami különösen fontos a halálesetek, betegszabadság és rokkantság esetére. A biztosítási szerződés megkötésekor elsősorban a biztosított és családja pénzügyi helyzetét veszik figyelembe. „A havi díj ajánlott összegének a nettó jövedelem 5%ának kellene lennie” – állítja Kozák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?