Tibor Gašpar őrizetben marad

Tibor Gašpar

Őrizetben marad Tibor Gašpar volt országos rendőrfőkapitány.

A Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) Besztercebányai előkészítő eljárásának bírója kedden nem tett eleget a gyanúsított szabadlábra helyezési kérelmének. A döntés nem jogerős. Marek Para, a gyanúsított jogi képviselőjének tájékoztatása szerint ügyfele panaszt nyújtott be a döntés ellen, az ügyben a Legfelsőbb Bíróság dönt.

„A bíróság elutasította a kérelmünket. A bűnüldöző hatóságok által lefolytatott eljárásokban bizonyos ellentmondásokat tapasztaltunk. Ha a nyomozás befolyásolásától tartanak, gyorsan kell cselekedni, amit azonban a hatóságok részéről nem látunk. Három-négy hónap elegendő ahhoz, hogy kiküszöböljék, ami miatt aggódnak” – reagált Para, és hozzátette, ügyfele nem tarthatta a kapcsolatot közeli hozzátartozójával, a családjával, nem fogadhatott látogatókat, nem telefonálhatott. Az ilyen korlátozás nem általános, ezért kérvényezték, hogy változtassák meg a fogva tartás indokait. Nem zárta ki azt sem, hogy alkotmányos panasszal élnek.

Para elmondta, Eperjesen őrizetben lévő ügyfele racionális hozzáállásának köszönhetően viszonylag jól viseli a helyzetet, de ez az elszigeteltség túl szigorú, és csak a szükséges ideig kellene tartania. Gašpar nem a büntetés-végrehajtási alkalmazottak testülete, hanem az ügyész hozzáállására panaszkodik, aki szerinte egyértelműen nyomásgyakorlásként használja a fogva tartás intézményét.

A Speciális Büntetőbíróság döntését követően az ügyész nem tájékoztatta a sajtót.

Gašpart a Tisztítótűz fedőnevű akció keretében tavaly novemberben vették őrizetbe, amely során több volt rendőrtisztet is előállítottak. Mind a 18 terhelt kapcsolódik az előzetes letartóztatásban lévő Norbert Bödör nyitrai vállalkozóhoz. Gašpart bűnözői csoport támogatásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel és korrupcióval gyanúsítják.

A tanúk esetleges befolyása és a bűncselekmények folytatása miatt marad őrizetben a gyanúsított.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?