Most magunkért

népszámlálás illusztráció

Ma kezdődik a népszámlálás, és az eredeti tervtől eltérően nem hat hétig, hanem – a kormány eddigi kevés jó döntéseinek egyikeként – egészen október végéig tart.

Jelenleg mindannyian elsősorban az alattomos járványt követjük nyomon, és a súlyosbodó helyzet miatt aggódunk. Ám a közbeszédben, továbbá a sajtóban és számos közösségi oldalon foglalkoznak a rendszerint tízévenként megismétlődő társadalmi állapotfelmérés fontosságával, amelynek köszönhetően a szlovákiai magyarság lélekszámáról és életkörülményeiről is reális képet kapunk.
Két lényeges kérdés merült fel ezzel az országos eseménnyel kapcsolatban.

Az egyik, hogy nálunk először zajlik elektronikusan az adatok rögzítése, vagyis a polgár a Statisztikai Hivatal honlapjáról letölti a kérdőívet, amely a szlovákon kívül magyarul és más hazai nemzetiségek nyelvén is megtalálható. Ezek után odahaza, szabad idejében megadhatja a válaszokat. Elvben ez a kényelmesebb és költségkímélőbb megoldás. Hitelesebb is, hiszen senki sincs kitéve néhány kérdezőbiztos befolyásolásának, amire a múltban térségünkben bizony akadtak rossz példák.

Ugyanakkor nem mindenkinek van odahaza számítógépe, okostelefonja, és nem kevés azoknak a száma sem, akik alapvető digitális tudással sem rendelkeznek. Nekik családtagjaik, barátaik segíthetnek a nem túl nehéz művelet elvégzésében, vagy majd a helyi önkormányzat által kijelölt helyen, asszisztensek közreműködésével oldhatják meg ezt a gondot.

Ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen a polgármesterek, helyi képviselő-testületek az egészségügyiekkel együtt hosszú hetek óta oroszlánrészt vállalnak a vitatható hatékonyságú, de Igor Matovič rögeszméjeként a kabinet által elrendelt antigéntesztelés levezénylésében, Ez a munka a sokféle más teendők miatt egyre megterhelőbb, mégis biztosra vehető, hogy ők ezúttal is hozzájárulnak a népszámlálás lebonyolításához.

Hazai magyar viszonylatban (és részben a szlovák szakértők között is) váratlan vita lobbant fel a második nemzetiség megvallását lehetővé tevő, nálunk most először feltüntetett kérdésről, amely révén a kettős identitásúak megszabadulhatnak eddigi dilemmáiktól, hiszen a valós érzelmeik, meggyőződésük alapján nyilatkozhatnak. Akik ezt a megoldást szorgalmazták, korszerűnek tartják, arra hivatkoznak, hogy más országokban már évtizedek óta alkalmazott gyakorlat, amely nemcsak a szociológusok és más szakemberek számára nyújt fontos adatokat, hanem a nemzetiségek érdekeit is szolgálja. Például a magyarországi szlovákokra hivatkoznak. 1991-ben mindössze 10 ezren vallották magukat e nemzeti közösséghez tartozónak, tíz évvel később már 29 ezren.

Igen ám, csakhogy déli szomszédunknál az elsőként és a másodikként feltüntetett szlovák nemzetiséget is egy etnikai kategóriába sorolták. Nálunk viszont a vonatkozó törvény nem rendelkezik erről a lehetőségről, és a jogi következmények sem tisztázottak.

Közszereplőink közül többen főleg emiatt tartják átgondolatlannak, megtévesztőnek a második nemzetiségre vonatkozó kérdést, és az eltörlését szorgalmazták. Ám későn eszméltek, ráadásul a szlovák döntéshozók között és az államfőnél sem találtak megértésre.

A történtek után abba kell hagyni az értelmetlen egymásra mutogatást és a meddő vitákat. Azok gondolkodnak észszerűen, akik tudatosítják, hogy a második nemzetiségre vonatkozó kérdésre nem kötelező választ adni. Tehát aki magyarnak tartja magát, az első rovatban ezt tünteti fel, a másodikat pedig kitöltetlenül hagyja. Örvendetes, hogy civil szervezeteink és aktivistáink ugyancsak ezt a szemléletet hangsúlyozzák. Miként azt is, hogy törvényes kötelességünknek eleget téve, írásbeli nyilatkozatunkkal most valóban önmagunkról, nemzeti közösségünk jövőjéről dönthetünk. Ez nem közhely, nem is olcsó lózung, hanem sorsdöntő tény.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?