Kalmár: „Ledolgozható a hátrány”

DAC
Dunaszerdahely |

A labdarúgó Fortuna Liga második helyén álló DAC célja, hogy sikeres tavaszt produkáljon és megközelítse, vagy akár meg is előzze az éllovas Slovant. Ezt Bernd Storck, a csapat vezetőedzője mondta a klub pénteki, tavaszi szezon előtti online sajtótájékoztatón.

A DAC a koronavírus-járvány miatt ezúttal kihagyta a szokásos törökországi edzőtáborozást, és egész végig a MOL Akadémián készült.

„Remek az Akadémia felszereltsége, mindenünk megvan itt ahhoz, hogy jól felkészüljünk a tavaszi szezonra. Ennek ellenére nem egyszerű öt héten keresztül egy helyben készülni, túl monotonná válik. Ausztriában vagy Magyarországon már folyik a bajnokság, úgy gondolom, hogy túl hosszú volt a téli szünet” – kezdte Bernd Storck a sajtótájékoztatón. A DAC a magyar másodosztályban szereplő Vasassal és Győrrel, valamint a II. ligás Dubnica és az élvonalbeli Michalovce csapatával játszott felkészülési meccseket. – Nem könnyű ebben az időszakban ellenfelet találni. Örülök, hogy sikerült néhány meccset játszanunk, a játékosok is nagyon várták már, hogy pályára léphessenek. Mindig fontos számunkra az eredmény, de ezúttal fontosabb volt, hogy azokat a szituációkat, amelyeket az edzéseken gyakoroltunk, kipróbáljuk meccshelyzetben is.”

Az új igazolások

A sajtótájékoztatón jelen volt Jan van Daele sportigazgató is, aki a téli átigazolásokról ejtett néhány szót. „Fontosnak tartom, hogy az utánpótláscsapatunkból hoztunk fel három játékost a felnőttekhez: Horváth Attila kapust, Bögi Ferencet és Molnár Jakabot, akik edzhetnek az első csapatunkkal, és szerepelhetnek a farmcsapatunkban, Somorján is. Mateus Brunetti Brazíliából érkezett, a védelem közepén és bal oldalon is bevethető. Luciano Vera a jövő játékosa, hiszen 2000-es születésű. Christie-Davies játszott a Liverpool és a Chelsea utánpótláscsapatában is, és a Cercle Brugge-nél Bernd Storck már dolgozott vele.”

Egy szinten a Slovannal

A Slovan jelenleg 5 ponttal vezeti a Fortuna Ligát a DAC előtt, ami mind Storck, mind pedig a csapatkapitány, Kalmár Zsolt szerint ledolgozható hátrány. „Nagyon jó felkészülésen vagyunk túl, hiszen napi kétszer volt edzésünk, és barátságos meccseket is játszottunk. Mentálisan és fizikálisan is rendben vagyunk. A csapat készen áll arra, hogy sikeres tavaszt produkáljon – mondta a magyar válogatott középpályás. – Nüanszokon fog múlni a bajnoki cím sorsa. A Slovan ellen még háromszor játszunk, be kell húznunk ezeket a meccseket. Nem lesz egyszerű, de ez a csapat képes rá, megvan a minőségünk hozzá. Az 5 pont ledolgozható, a Slovannal egy szinten vagyunk.

Storck a jó kezdésben látja a siker kulcsát. „Nagyon fontos, hogy jól kezdjük a tavaszi szezont, jó eredményeket érjünk el az alapszakasz maradék négy meccsén. Ha minden jól alakul a szezon elején, akkor bármi megtörténhet a továbbiakban. Nagy céljaink vannak a tavaszra. Szeretnénk megnyerni a bajnokságot, de emiatt nem nyomja extra teher a vállunkat.”

Koncentrálni kell

Rekordok sorával kezdte a DAC az őszi szezont, ám az utolsó fordulókban több nem várt pontvesztés is becsúszott. Újságírói kérdésre, hogy kielemezték-e ezeket a mérkőzéseket, így válaszolt Storck: „A koncentráción múlott. Nem akarok arrogáns lenni, de minden meccsünket meg kellett volna nyernünk. Az összes meccsen domináltunk. Pozitívum az, hogy nagyon sok helyzetet dolgozunk ki, negatívum, hogy gyakran nagyon keveset lövünk csak be. Az edzéseken gyönyörű gólokat lőnek a fiúk, élesben jön a stressz és a ziccerek kimaradnak. Ebben kell fejlődnünk.” Kalmár pedig a következőkkel egészítette ki a mestere szavait: „Minden meccsen nehéz játszani, de a kisebb csapatok ellenünk mindig meg akarják mutatni, hogy mire képesek. Ilyenkor a védekezésükben nehezebben találunk rést. Tavasszal nem szabad elkövetnünk azt a hibát, hogy értékes pontokat hullajtsunk a tabellán hátrébb álló csapatok ellen.”

Érdekes

Kezdés Trencsénben

A DAC vasárnap 15.00-kor kezdi meg a tavaszi szezont a Trenčín ellen. „Nehéz meccsre számítok. Ez lesz az első mérkőzésük az új stadionjukban, ráadásul műfüvön. Ami számunkra pozitív lehet, hogy ők is játszani akarják a focit. 4-3-3-as felállásban, nagyon támadószellemben lépnek pályára. Ez az előnyünkre válhat” – mondta Bernd Storck.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?