Lukasenka szerint vissza kell térni a nyomógombos telefonokhoz

Aljakszandr Lukasenka

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő azt javasolta pénteken országa polgárainak, hogy térjenek vissza a hagyományos nyomógombos telefonok használatához, mert szerinte az amerikaiak megfigyelik őket az okostelefonjaikon keresztül.

Az államfő pénteken a fehérorosz össznépi gyűlés második napján beszélt erről.

„Azt akarják, hogy az amerikaiak minden percben megfigyeljék, hogy hol tartózkodnak és miről csevegnek ezeken az Iphone-okon? Vegyék meg, ha nem hallják, miről beszélek!” – hangoztatta Lukasenka.

Megjegyezte, hogy „az okos emberek már régóta a nyomógombos telefonokat keresik” az érintőképernyős okostelefonok helyett.

A VI. Fehérorosz Össznépi Gyűlést február 11–12-én tartják Minszkben, amelyen Fehéroroszország 2021–2025 közötti társadalmi-gazdasági programjának főbb pontjait vitatják meg. A fórumon több mint kétezren vesznek részt. Az ellenzék szerint a Lukasenka által szorgalmazott politikai és alkotmányos reformok hatalmának bebetonozását szolgálják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?