Elhalasztották a pedagógusok tömeges oltását Nagyszombat megyében

koronavírus-vakcina
Nagyszombat/ Dunaszerdahely |

Érdeklődő is van, hely is lett volna, csak úgy tűnik, épp koronavírus elleni vakcinából nincs elég a pedagógusok hétvégére tervezett tömeges oltásához Nagyszombat megyében. Hétezer pedagógus jelentkezett az oltásra, 4 000 vakcina áll rendelkezésre a megyében.

A tervek szerint a hétvégén három oltóponton kaphatták volna meg a covid-19 elleni vakcinát a pedagógusok, Szakolcán, Nagyszombatban és Dunaszerdahelyen, itt a Vidékfejlesztési Szakközépiskolában. Az iskolában elvégezték a szükséges felmérést, Szabó László igazgató rámutatott arra, hogy az iskolanyitáshoz hasonlóan most sem volt egyértelmű a pedagógusok oltásával kapcsolatos kommunikáció, ezért szkeptikusan fogadta a hétvégére tervezett programot. Az iskolaigazgatók felmérték, hogy iskolájukban hányan érdeklődnek a vakcina iránt, továbbították az eredményt, várták, hogy visszajelzést kapjanak. Csütörtök reggel az oltóhelyeket előkészítő vállalat ugyan megjelent a dunaszerdahelyi iskolánál, munkához azonban nem láttak. Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke megerősítette, hogy minden elő volt készítve a tömeges oltáshoz, most hétvégén azonban csak a jelentkezők egy része kaphatja meg a vakcinát Nagyszombatban. „Az oktatásügyi minisztérium az egészségügyi minisztérium utasítására lefújta a tömeges oltást. A tervek szerint két nap alatt hétezer pedagógus kaphatta volna meg a vakcinát a három oltóponton. A jelenlegi helyzet alapján azonban csak a nagyszombati kórházban oltják be a hétvégén pedagógusokat a megyéből. A regisztrációt az oktatásügyi minisztérium teszi lehetővé. Azt is megtudtuk, hogy csak 4000 vakcina áll rendelkezésre, így hétvégén biztosan nem oltanak be minden jelentkezőt“ - nyilatkozta lapunknak az alelnök hozzátéve, hogy ígéretet kaptak arra, hogy a jövő hétvégén lehetővé válhat a három helyszínre betervezett tömeges oltás.

Azt, hogy van érdeklődés a vakcina iránt, az általunk megkérdezett iskolaigazgatók is megerősítették. A nagymegyeri Bartók Béla Alapiskolában, és Dunaszerdahelyen, a Vámbéry Ármin Alapiskolában is a pedagógusok körülbelül harmada jelentkezett a vakcinálásra. Délelőtt az iskolavezetők még nem tudták, hogy elmaradna a tömeges oltás, várták a pontos információkat, hiába.

Minden hétre jut egy fejetlenség. Múlt héten az iskolanyitás is hasonló volt, előbb úgy tűnt, hogy nyithatunk, később kiderült, hogy mégsem. Már nekünk volt kellemetlen” - mondta Soóky Marián a Bartók Béla Alapiskola igazgatója, aki megyei képviselőként sem kapott friss információkat a helyzet alakulásáról. „Csalódottak a kollégák, örültünk annak, hogy a korábbi tervekhez viszonyítva jóval előbb kerülhetünk sorra. Most azonban megint csak a bizonytalanság maradt. Hivatalos tájékoztatást még nem kaptunk, a minisztérium a közösségi portálon kommunikál, mi nem ezt szoktuk meg, hanem pontos információkat várunk” - szögezte le Soóky Marián.

Az oktatási minisztérium délután a közösségi portálon pontosította a pedagógusok oltási rendjét, eszerint reggel indulhat el a regisztráció az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NZCI) oldalán. A hétvégén a megyeszékhelyek nagy részén, valamint Turócszentmártonban oltanák az óvónőket, az alapiskolák alsó tagozatán, valamint a középiskolák végzős évfolyamán dolgozó pedagógusokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?