Romlott a helyzet a Galántai járásban

109 fertőzöttet kezelnek a galántai kórházban (A szerző felvétele)
GALÁNTA |

A Galántai járás az úgynevezett fekete, vagyis a 4. veszélyességi zónába került. A járásközpont polgármestere az óvintézkedések szigorú betartására kérte a lakosokat.

A Galántai járás a hétvégi tesztelés eredményei alapján kedden a 3., úgynevezett bordó zónából a 4., fekete zónába került. Iveta Šuleková, a Galántai Regionális Közegészségügyi Hivatal igazgatója lapunknak elmondta, ez azt jelenti, hogy a lakosok mozgását még inkább korlátozni kell. „Lényegében mindenhová, a munkahelyre is csak negatív koronavírusteszttel lehet menni, amely nem lehet 7 napnál öregebb. Ez alól a 10 évnél fiatalabb gyerekek és a 65 évnél idősebb lakosok jelentenek kivételt.

A belügyminisztériumtól kértük egy helyi rendelet elfogadását a boltok üzemeltetéséről, amely alapján az egy vásárlóra eső terület 15 négyzetméterről 25 négyzetméterre emelkedik, vagyis mostantól kevesebb vásárló tartózkodhat a boltokban. A rendelet szerdától, azaz mától lép érvénybe. A járás összes önkormányzatának ajánljuk, hogy mivel a 4-es veszélyességi fokozatba kerültünk, ne nyissák meg az oktatási intézményeket” – fejtette ki a hivatal igazgatója. Ján Duranský, a Galántai Járási Hivatal igazgatója elmondta, február 3. és 7. között csaknem ötvenezer tesztet végeztek el a járásban, közülük több mint 600 végződött pozitív eredménnyel.

„A tesztelési eredmények folyamatosan változnak, mert vannak helyek, ahol hétköznap is tesztelnek. Igaz, hogy vannak olyan települések, ahol az előző héthez képest jobbak az eredmények, de más településeken viszont sokkal rosszabbak. A statisztikák kiértékelésénél az egészségügyi minisztérium azt is figyelembe veszi, hogy mennyi koronavírusos beteget ápolnak kórházban az adott régióban”

– magyarázta a hivatalvezető.

Jana Fedáková, a Svet zdravia kórházcsoport szóvivője arról tájékoztatott, hogy a galántai kórházban jelenleg 109 koronavírusos páciens van, akik közül kilencnek van szüksége mesterséges lélegeztetésre, a többiek pedig oxigénterápiában részesülnek. A kórház 14 alkalmazottja van házi karanténban. Peter Paška, Galánta polgármestere videóüzenetben szólította fel a lakosokat, viselkedjenek felelősségteljesen, tartsák be a szükséges óvintézkedéseket, amelyek most még szigorúbbak lettek. Ismét hangsúlyozta, hogy a város alkalmazottai már nem bírnak több tömeges tesztelést megszervezni, véleménye szerint ha az iskolák újranyitása a cél, akkor az iskolákban, ha az ipari termelés megtartása a cél, akkor a vállalatokban kell tesztelést végezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?