643 óvoda, 664 alapiskola és 162 középfokú oktatási intézmény nyitott ki hétfőtől

Összesen 112 ezer tanuló térhetett vissza a tanintézményekbe ⋌(Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

Az oktatási miniszter szerint jól sikerült a világjárvány miatt bezárt iskolák és óvodák újranyitása. Azzal nem számol, hogy az országban minden diáknak ismételnie kelljen az évfolyamot.

Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter szerint jól sikerült az oktatási intézmények nyitása. Szerinte az is helyes, hogy az egyes régiókban különböző a nyitás mértéke. „Hozzá kell szoknunk, hogy az iskolanyitásról az ottani járványhelyzet alapján az egyes régiók döntenek” – mondta a miniszter a Markíza kereskedelmi televízió politikai vitaműsorában. Hozzátette, szerinte jövő héttől már gördülékenyebb lesz az intézmények megnyitása.
Keddig az iskolák és óvodák 21 százalékát nyitották meg, amely egyben azt is jelenti, hogy 112 ezer tanuló térhetett vissza az intézményekbe. Összesen 643 óvoda, 664 alapiskola és 162 középfokú oktatási intézmény nyitott ki.

A Covid-automata módosítása értelmében elvben az egész országban kinyithatnának az óvodák és az iskolák. 10 éves korig a legkisebbek teszt nélkül járhatnak az intézménybe, a tanároknak, a gyermeket iskolába hordó szülőnek és az idősebb tanulóknak azonban már negatív tesztre is szükségük van. A kormány ugyanakkor elvben a regionális közegészségügyi hivatalokra bízza, hogy engedélyezik-e az oktatási intézmények kinyitását. Ezek azonban a döntést és az azzal járó felelősséget sok esetben továbbhárítják az intézmény fenntartójára, amely az alapiskolák esetében legtöbbször az önkormányzat. Így történt ez a Dunaszerdahelyi járásban is. „A járványügyi helyzet kiértékelését követően arra az álláspontra jutottunk, hogy az iskolák és óvodák megnyitása a járáson belül az amúgy is súlyos járványügyi helyzet romlásához vezetne” – idézi Somorja önkormányzata a hivatal állásfoglalását.

A vitaműsorban a miniszter arról is beszélt, hogy 2-3 hét múlva megérkezhetnek az országba azok a tesztek, amelyekhez csak az orr elülső részéből kell mintát venni. Gröhling szerint ezeket a 10 évesnél fiatalabb tanulók esetében is használni lehet. Arról is beszélt, hogy az alapiskolák felső tagozatán a gargalizálós teszteket is használhatnak, amelyeknek a beszerzését mihamarabb el szeretné indítani. A tárcavezető elmondta, az alapiskolai és óvodapedagógusok oltása már ezen a héten elkezdődhet. Az AstraZenecától érkező első vakcinaszállítmányt teljes mértékben a pedagógusok beoltására használnák fel. Összesen 30–40 ezer személyről van szó, és azt Gröhling sem tudta megmondani, hogy sikerül-e a teljes állományt az első hullámban beoltani. Az 55 évnél idősebb pedagógusok azonban a Pfizer vagy Moderna vakcináját kapnák.

A miniszter megismételte, kizártnak tartja, hogy a világjárvány miatt az ország összes tanulójának évet kelljen ismételnie. „Személyzeti és kapacitási okokból is kizárt, hogy 50 ezer diák megismételje az évfolyamot” – mondta. Hozzátette még, hogy a tárca február végéig dönt arról, vajon törli-e az írásbeli érettségi szövegalkotás részét. Korábban már bejelentették, az érettségi vizsga tesztrészét nem tartják meg, a szóbelit pedig egyelőre nem tervezik eltörölni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?