Óvjuk a talajt, megélhetésünk forrását

föld

A világ népessége egyre nő, és ez egyre nagyobb terhet ró a mezőgazdasági termelésre. Amellett, hogy a mezőgazdasági termelékenységet növelni kell, védeni is kell a termőtalajt is, ami egyre fogy.

Minden év december 5-én tartják meg a talaj nemzetközi napját. Védeni is szükséges ezt a kincsünket, hiszen ettől függ a megélhetésünk. Sajnos a termőtalaj egyre jobban pusztul, tömörödik a mezőgazdasági művelés hatására, erodálódik, és egyre több méreganyag halmozódik fel benne. Csökken a szervesanyag-tartalma, ami a trágyázás hiányának is betudható.

Az már bizonyított, hogy nem csak a klasszikus értelemben vett talajon képes megélni a növény, vegyük például az üvegházakban a hidropóniás termelést, csakis az ilyen jellegű termelésből nem lehet fenntartani az emberiséget. A talaj nemcsak arra szolgál, hogy „támpontra” találjon benne a növény, hanem azt is tudjuk, hogy innen veszi fel a tápanyagot. A termékenységének csökkenése miatt a takarmány- és élelmiszernövények ásványianyag-tartalma is jelentősen csökken.

A talaj termékenységét növelik a humuszanyagok, amelyek hatással vannak a talaj szerkezetére, víz-, levegő- és hőgazdálkodására. Sajnos a Föld csak mintegy 3 százalékát borítja termékeny humusz. A humuszra azonban szükség van, hogy a talaj pórusos szerkezetű, így megfelelően levegőzött legyen, és a talajlakó állatok is ki tudják alakítani járataikat. A jó szerkezetű talajban a jótékony mikroorganizmusok is jól érzik magukat és segítenek a betegségek és kártevők elleni harcban. Nagy szerepe van a gyökérlégzésben, de itt megy végbe nagyon sok kémiai folyamat, mint például a szerves anyagok lebontása, vagy szintézise. A humuszosodást segíti a talajba jutó szerves anyag mennyisége, minősége és eloszlása, a szerves anyag bomlásának és átalakulásnak feltételei, valamint a talajképző üledék összetétele.

A múltban sajnos a szerves trágyázás jelentősége visszaszorult, helyét a könnyebben kijuttatható műtrágyázás vette át. Manapság azonban ismét előtérbe kerül a szerves trágyák használata, amelyet az istállótrágya híján sok helyütt pellet, vagy granulátum formájában juttatnak ki. Ezzel nemcsak a munkafolyamat egyszerűsödik, hanem az ilyen trágyákat „gyárilag” kezelik úgy, hogy ne terjedjenek a betegségek, kártevők és a gyomok sem. Alkalmazásukkor azonban mindenképpen ajánlatos talajmintát venni, hogy tisztában legyünk annak tápanyag-összetételével, illetve azt is fontolóra kell venni, milyen jellegű (marha, vagy például tyúk) trágyát alkalmazunk az adott növénykultúra alá.

-er

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?