Téma a VASÁRNAPBAN: Oltassuk be magunkat! De mivel?

téma

Az öt hete tartó szigorú korlátozások ellenére Szlovákiában továbbra sem javulnak a járványügyi adatok, a vírusgörbe hol az egyik, hol egy másik járásban emelkedik, a kórházak pedig kapacitásuk határait súrolják.

Mára mindenki tudja, hogy lockdownok, szemaforok és tesztelések helyett oltani kellene, minél többet és minél gyorsabban, de a kormányban pont ezzel nem foglalkozik senki.

A miniszterelnöki sajtótájékoztatók továbbra is csak arról szólnak, hogy tesztelni kell – lehetőleg minden héten, mindenhol és mindenkit, az egészségügyi miniszter pedig a múlt héten még arról ötletelt, hogy ha február 8-ától el akarjuk hagyni a lakhelyünket, akkor erre SMS-ben kell engedélyt kérnünk valamiféle központtól. Nem vette őt komolyan senki, hiszen Szlovákiában eddig még semmiféle elektronikus rendszer nem működött jól, gyorsan és ellenőrizhető módon (emlékezzünk az elektronikus karanténra, vagy a fertőzésveszélyre figyelmeztető mobilapplikációra), de azt megmutatta, hogy vezetőink még mindig a sötétben tapogatóznak. Meg is sajnálnánk őket, ha nem azért lennének fizetve, hogy rólunk gondoskodjanak.

Miért nem halad gyorsabban az oltás? Mi kellene a nyájimmunitáshoz? Kik kaptak már védőoltást Szlovákiában? Mi a tapasztalatuk? Milyen a szervezettség? Mit mond a Gyógyszerellenőrzési Hivatal szóvivője? Hol oltanak jelenleg? Választhatunk-e a vakcinák közül? Mennyi vakcinát rendel Szlovákia? Mennyit kapott meg? Milyen az oltási menetrend?

Vrabec Mária riportjában ezekre a kérdésekre is választ kapnak a már megvásárolható Vasárnapban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?