Németországban vádat emeltek a stutthofi koncentrációs tábor egykori titkárnője ellen

koncentrációs tábor auschwitz

Németországban vádat emeltek a mai Lengyelország területén működtetett Sztutowo (Stutthof) náci koncentrációs tábor egykori titkárnője ellen - közölte pénteken az itzehoe-i ügyészség.

Több mint tízezer rendbeli gyilkosság társtettességével, illetve további esetekben gyilkossági kísérlet társtettességével vádolják a most 95 éves nőt. A Pinneberg településen élő vádlott a vádhatóság szerint a táborparancsnok titkárnőjeként 1943 és 1945 között fontos szerepet töltött be a koncentrációs tábor működtetésében.

Az ügyészség közlése szerint a vádemelés a múlt héten történt Itzehoe tartományi bíróságán. Érdekesség, hogy a perben a fiatalkorúak bírósága jár el, mert a vádlott a bűnelkövetés idején fiatalkorú volt. A nyomozás 2016 óta folyik az ügyben, amelynek során az Egyesült Államokban és Izraelben élő tanukat is meghallgattak, illetve egy történészt is megbíztak kutatómunkával.

Az ügyről elsőként a Hamburger Abendblatt című német regionális lap  számolt be.

Az ARD közszolgálati televízió tavalyi Tagesschau című hírműsora szerint a volt titkárnőt korábban több alkalommal is kikérdezték tanúként. 1954-ben például arról számolt be, hogy az SS gazdasági főhivatalával folytatott teljes levelezés rajta keresztül történt. Mint mondta, Paul Werner Hoppe lágerparancsnok naponta diktált neki iratokat és rendelkezett rádióüzenetekről. Azt állította, hogy emberek elgázosításáról nem szerzett tudomást az iratokból, és nem tudott az ezrek lemészárlásáról sem, pedig irodája mindössze néhány méterre volt a rémtettek helyszínétől.

A Gdansk (Danzig) közelében kiépített koncentrációs táborba mintegy 110 ezer embert hurcoltak, közülük nagyjából 60 ezren haltak meg.

Tavaly nyáron a hamburgi tartományi bíróság két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy 93 éves férfit, aki a náci párt önkéntesekből álló fegyveres szervezete, az SS őrszolgálatot teljesítő tagjaként közreműködött a lengyelországi Sztutowo (Stutthof) térségében működtetett koncentrációs tábor 5232 rabjának meggyilkolásában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?