A felnőtt brit lakosság 20 százalékát már beoltották

koronavírus Nagy-Britannia

A csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok alapján megközelítette a 10,5 milliót a koronavírus ellen beadott oltások első dózisainak száma Nagy-Britanniában. Ez azt jelenti, hogy a felnőtt brit lakosság 20 százalékát már beoltották.

Az újonnan kiszűrt fertőzések, a kórházi kezelésre szorulók és a halálozások száma mindeközben továbbra is jelentős ütemben csökken.

A brit egészségügyi minisztérium csütörtök esti ismertetése szerint a december 8-án indult oltási kampány kezdete óta 10 490 487-en kapták meg a koronavírus elleni oltóanyag első adagját, vagyis a 16 évesnél idősebbek közül minden ötödik részesült a vakcinában.

A 16 évesnél fiatalabbakat egyelőre nem oltják tömegesen. Ebből a korcsoportból jelenleg csak azokat hívják be oltásra, akiknek fokozott megbetegedési, illetve halálozási kockázatot jelentő krónikus egészségi problémáik vannak.

A nagy-britanniai oltási kampány mostani szakasza mindenekelőtt az idős, veszélyeztetettebb korosztályokra koncentrál.

Az egészségügyi minisztérium csütörtöki adatismertetése szerint a második dózist 501 957-en kapták meg, így az első és a második adaggal együtt csaknem 11 millió oltást adtak be országszerte.

Nadhim Zahawi, a brit oltási program irányításáért felelős egészségügyi államtitkár a londoni alsóházban tartott csütörtöki tájékoztatóján kijelentette: Nagy-Britannia jó úton halad annak a célkitűzésnek a teljesítése felé, hogy e hónap közepéig a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok mindegyik tagja megkapja a koronavírus elleni oltást.

A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) listát állított össze arról, hogy az egyes lakossági csoportok milyen sorrendben juthatnak hozzá a koronavírus elleni vakcinához.

A 25 oldalas útmutatás szerint a lista élén az idősotthonok lakói és gondozóik mellett a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók állnak, majd időrendi sorendben a 75, a 70, a 65, a 60, az 55, végül az 50 éven felüliek következnek.

A hivatalos célkitűzés az, hogy február 15-ig a JCVI elsőbbségi listáján szereplő felső négy veszélyeztetettségi csoport mindegyik tagja megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az első dózisát.

Ez azt jelenti, hogy Nagy-Britanniában 15 millióan megkapják a vakcinát e hónap közepéig.

Matt Hancock egészségügyi miniszter minapi alsóházi beszámolójában elmondta: a 80 éven felüli korosztály tagjainak 90 százalékát, a 70 és 80 év közötti korcsoportba tartozóknak a felét már beoltották.

A brit egészségügyi minisztérium csütörtök este ismertetett adatsora alapján az elmúlt 24 órában 20 634 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte.

A csütörtökön zárult egy hétben 148 725 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak tesztekkel, 51 364-gyel, 25,7 százalékkal kevesebbet az egy héttel korábbi azonos időszakban kimutatott új fertőződések számánál.

Az elmúlt egy hétben 19 585 pácienst kellett kórházba szállítani a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegség miatt, 5880-nal, 23,1 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban.

A brit kormány nyilvántartási módszertana szerint – amely a koronavírus-fertőzés megállapításától számított 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe – a csütörtökön zárult egy hétben 7124 páciens haláláról érkezett jelentés.

Ez azt jelenti, hogy a Covid-19 betegség okozta nagy-britanniai halálozások heti száma 1422-vel, 16,6 százalékkal csökkent az előző héttel összevetve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?