Az abortuszról, másképpen

Kiléte elhallgatását kérő férfi osztotta meg velünk a tapasztalatait. Azt, hogy ő min ment keresztül, amikor a párja túlesett az abortuszon.

Miért nem szeretnéd vállalni a neved, arcod?

Mert még ma is nehéz erről beszélnem. A legközelebbi barátaim se tudják, hogy volt egy gyerekem, aki nem született meg. Azt gondolom, szégyellem a döntést. Azóta feleségül vettem egy másik lányt, nem szeretném, ha megtudná ezt.

Akkor miért döntöttél úgy, hogy elmeséled a történeted?

Mert ez egy hatalmas tabutéma, és ha beszélünk is róla, a férfiak akkor sincsenek megemlítve, mellőzve vagyunk. Pedig mi ugyanolyan részesei vagyunk a történetnek, a lelkivilágunkkal, szorongásainkkal, gyötrelmeinkkel mégsem törődik senki.

Mi történt pontosan?

Egyszer egyik barátom azt mondta, hogy egy gyerek megszületik-e, az mindig a nő döntése. Hiszen ő az, aki az utolsó pillanatban is mondhat igent vagy nemet az életre. Ezt akkor nem is igazán értettem, majd én is megtapasztaltam. Öt éve történt a dolog, az akkori barátnőm teherbe esett. Nagyon szerettem őt, és azt mondtam, az ő döntése, ha meghagyja a babát, támogatom mindenben, ha elveteti, azt is elfogadom. Titokban azért reméltem, hogy a baba mellett dönt.

Mondtad ezt neki?

Nem, azt gondoltam, hogy biztos tudja, érzi, meg arra gondoltam, hogy ha erőltetem, annak nem lesz jó vége. Szóval elkísértem az abortuszra. Nem akarta megtartani, azt mondta, fiatal még ehhez. Más érve igazából nem volt. Hiába mondtam, támogatom, valami megváltozott ezután a kapcsolatunkban.

Meddig maradtatok ezután együtt?

Fél évig. Az első hetekben én letört voltam, ő meg, mintha mi sem történt volna. Nem értettem, hogyan tud így hozzáállni. Nem beszéltünk a dologról, de valami összetört. Én gyászoltam a lelkemben, ő meg bulizott volna, élte tovább a gondtalan életet. Az abortusz után nem is voltunk többé együtt. Egyikünk sem akarta. Szerintem ott, akkor lett halálra ítélve a kapcsolatunk. Pedig előtte azt hittem, ő lesz a feleségem, nagyon szerettem.

Mikor tudtál túllépni a kapcsolaton, a gyászon?

Azt hiszem, abban a fél évben, amikor az abortusz után még tartott a kapcsolatunk. Azalatt fokozatosan feldolgoztam, de túllépni rajta teljesen máig sem tudtam. Amikor úgy éreztem, hogy ez így már nem mehet tovább, szakítottam vele. A barátainkat mind meglepte, hogy egy négyéves kapcsolatból így kiléptem, természetesen, én voltam a rossz fej férfi. De nem akartam magyarázkodni, érvelni, hogy mi vezetett ide. Néhány hónap múlva megismertem a mostani feleségemet, azt gondolom, az is hozzájárult a hirtelen jött szerelemhez, hogy végtelenül családcentrikus. Ő soha nem hozna ilyen döntést, még akkor sem, ha sérült lenne a gyerek. Közös gyermekünk még nincs, de alig várom, hogy legyen.

Mit tanácsolnál azoknak a pároknak, férfiaknak, akik hasonlóan nehéz döntés előtt állnak?

Hogy beszélgessenek, hogy mondják el az érzéseiket. Én akkor azt mondtam, hogy mindegy, mi lesz, pedig reméltem, hogy megmarad a baba. Lehet, ha mondtam volna, akkor már apuka lennék. Viszont jó eséllyel nem ismerném a mostani feleségem. Kár is ezen gondolkodni. De mindenképp az egyik legfontosabb dolog az őszinteség. Meg az is, hogy már a nehéz döntések előtt beszélgessünk arról, bizonyos szituációkban hogyan döntenénk. Hogy ne utólag jöjjünk rá, nem a megfelelő ember mellett vagyunk. Ilyen lehet az, hogy hol fogunk élni, hogy milyen lesz az életünk öt év múlva, mi van akkor, ha valamelyikünk szülője ellátásra, segítségre szorul. A legtöbb dolog úgyis útközben derül ki, de nem árt, ha beszélgetünk ezekről. Sok fájdalomtól tudjuk így megkímélni magunkat.

(M-Á. R.)

A teljes írás a VasárnapLélekben mellékletben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti