Lavrov: az orosz és az amerikai elnök nem engedi meg a katonai szembenállást a két ország között

Putyin Trump
Moszkva |

Biztos, hogy sem az orosz, sem az amerikai elnök, illetve a két ország katonai vezetői sem engedik meg, hogy katonai szembenállás alakuljon ki a két ország között - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Ria Novosztyi hírügynökségnek adott, pénteken megjelent interjújában.
 

"Visszatérve a katonai szembenállás kérdéséhez, száz százalékra abból indulok ki, hogy a katonák ezt nem engedik meg, és ezt természetesen nem engedi meg Putyin elnök sem, és meggyőződésem, hogy Trump elnök sem. Ők mégiscsak olyan vezetők, akiket népeik választottak meg, és a népek előtt felelősek a békéért és a nyugalomért"

- mondta Lavrov azzal összefüggésben, hogy az április 7-i dúmai vegyifegyver-támadás után az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország légicsapásokat mért Szíriára, a világsajtó és szakértők pedig azt latolgatták, hogy emiatt fennállhat-e egy amerikai-orosz katonai konfliktus veszélye.

Lavrov szerint Moszkva azt igyekszik elérni, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) ellenőrei eljussanak a Kelet-Gútához tartozó Dúmába. Reményét fejezte ki, hogy az eset kivizsgálásakor a szakmaiság kerekedik felül. Az orosz külügyminiszter nem kételkedik abban, hogy az OPCW-missziókban szakmailag a legfelkészültebb szakértők vesznek részt, de nem kizárt - és vannak rá bizonyítékok is -, hogy politikai célokra próbálják őket felhasználni. Moszkva aggódik amiatt, hogy sokan megpróbálják megakadályozni az OPCW-ellenőrök eljutását Dúmába, miközben az orosz katonák a helyszínen egyre több bizonyítékot találnak arra, hogy a szíriai hadseregnek semmi köze nem volt az állítólagos klórgáztámadáshoz. 
 

Lavrov szerint az amerikai-brit-francia légicsapás után Oroszországot semmi sem kötelezi erkölcsileg arra, hogy ne szállítson Sz-300-as légvédelmi fegyvereket Szíriának. Emlékeztetett arra, hogy úgy tíz évvel ezelőtt egyes partnerországok kérésére Oroszország ígéretet tett arra, hogy nem szállít Damaszkusznak ilyen fegyvereket, s elfogadta azt az érvelést, hogy - jóllehet védelmi fegyverről van szó - ez megingatná az ottani helyzetet. "Ennek ellenére figyelembe vettük a kéréseket, de most nincs semmilyen erkölcsi kötelezettségünk" - mondta Lavrov.

Az orosz-amerikai csúcstalálkozó lehetőségéről Lavrov azt mondta: Moszkva abból indul ki, hogy Donald Trump amerikai elnök egy telefonbeszélgetés alkalmával meghívta Vlagyimir Putyin orosz elnököt a Fehér Házba. Lavrov reményét fejezte ki, hogy Trump konkretizálja javaslatát, de Moszkva az amerikai kollégák értésére adta, hogy nem akar sem tolakodó, sem tiszteletlen lenni. Vlagyimir Putyin kész találkozni vele - mondta Lavrov, s hozzátette, hogy nem folynak a csúcstalálkozó előkészületei.

"Csak felhívnám a figyelmet arra, hogy Donald Trump már a szóban forgó telefonbeszélgetés után Twitter-bejegyzéseiben és szóban is többször beszélt arról, hogy meg kell oldani a problémákat Oroszországgal, és jó kapcsolatokat akar ápolni, ami jobb, mint nem ápolni vele jó kapcsolatokat, és csak az ostobák gondolják másként. Mi meghalljuk mindezt" - mondta Lavrov.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?