Újraolvasó: Elzárva – iskolában, iskolától

Vasárnap

Az iskola zárt közösségként gyakran szül regénybe illő helyzeteket – olvassunk most erről, miközben az iskolák kapuin kívül rekedtek a diákok.

ÉlélélélB – a betűrejtvények gyakorlott megfejtői ennyiből már tudják is, melyik könyvet emeltük és emeltetjük le a polcról ezúttal. Annál is inkább, mert Szabó Magda Abigélje (A B-ig él) ott van a legnépszerűbb, ezáltal legismertebb magyar könyvek között, most azonban egy sajátos helyzetet olvashatunk rá és hozzá.

 

Bezárva, elzárva

Talán ahhoz hasonlít ez leginkább, mint amikor felhívják a figyelmünket egy addig számunkra észrevétlen vagy lényegtelen jelenségre, és onnantól fogva lépten-nyomon felbukkan, folyton a figyelmünk előterébe férkőzik. Mármint jelen esetben az elzártság és bezártság. Olvassuk Szabó Magda ifjúsági klasszikusát, és persze először az juthat eszünkbe, hogy ezt bizony most a diákok nem iskolába járás mellett-alatt-közben olvashatják, hanem otthon ülve, képernyőről tanulva esetleg – és noha erről őket kell megkérdezni, de talán még erősen vágyakozva is gondolnak az iskolájukra. Ők el vannak zárva tőle, és ki tudja, meddig (ki tudja, milyen hosszan és milyen hosszú távú következményekkel), miközben a főszereplő, Gina, avagy Vitay Georgina be van zárva oda. Konklúzió: sose jövünk ki jól a zárásokkal, korlátozásokkal.

 

Elfogadott karantén

Abban is rokonvonásokat fedezhetünk fel, hogy miközben Gina kezdetben gyakorlatilag szenved ebben a sajátos karanténban, az valójában a külvilág borzalmaitól hivatott megvédeni őt. És miután ezt felismeri, megváltozik a hozzáállása, megfontolt felnőtté válik, érik, megbékél a helyzetével, belátja, hogy a saját érdekében került oda, a zárt kapuk mögé. Hogy mennyire egyszerű ezt belátni, megszokni, megtanulni élni a jótékony bezártsággal és bezártságban, most már gyakorlatilag mindenki megtapasztalhatta. Társadalmi felelősségvállalásról van szó – mármint a könyvben is, és persze a járványidőszakban is.

 

Elkél a segítség

Ahogy a könyvben, úgy a jelen valóságunkban is csak ideiglenes megoldás az elzártság, hiszen egyrészt ebbe is beférkőzik a külvilág, másrészt nem is tartható fenn örökké. Már csak meg kell találnunk mindannyiunknak a magunk korsós lányát, a saját Abigéljét, akitől segítséget kérhetünk és várhatunk – és kis szerencsével mi sem csak a kőhöz szólunk majd, hanem akad egy mögöttes meghallgató, aki így vagy úgy, de segít megoldani a gondjainkat, tűnjenek azok bármilyen nagynak is.

Hogy aztán a mi elzártságunk hogyan zárul, a következő részekből kiderül, addig is: Gina és Abigél végkifejletét már most azonnal újraélhetjük, netán felfedhetjük magunknak.

 

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/5. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?