Felmentését és azonnali szabadon bocsátását követelte Navalnij

Alekszej Navalnij

Felmentését és azonnali szabadon bocsátását követelte kedden Alekszej Navalnij azon a tárgyaláson, amely azt hivatott eldönteni, hogy letöltendővé változtassa-e a bíróság az ellenzéki politikus ellen az úgynevezett Yves Rocher-ügyben meghozott felfüggesztett ítéletet.

Érvelésében Navalnij rámutatott, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az ügyében nem állapított meg bűncselekményt, és törvényellenesnek nevezte az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálatnak (FSZIN) a felfüggesztett börtönbüntetésének letöltendőre változtatását szorgalmazó keresetét.

„Ellenem olyan ügyben folyik bírósági eljárás, amelyben ténylegesen ártatlannak mondtak ki. Emlékeztetek arra, hogy az Yves Rocher-ügy minden oroszországi fázisán átjutva az EJEB-hez fordultam, a strasbourgi bíróság pedig a tetteimben nem látott bűncselekményt. Oroszország közvetve elismerte ezt az ítéletet azzal, hogy kártérítést fizetett ki a számomra” – mondta.

Navalnij a tárgyaláson az augusztusi kómába kerülésével kapcsolatban, amely nyugati laboratóriumok egybehangzó szakvéleménye szerint mérgezés miatt történt, ismételten azt állította, hogy sikerült bebizonyítani: „éppen Putyin követte el ezt a gyilkossági kísérletet”, mert számára ez a küzdelem egyetlen eszköze.

„És ez megőrjíti a bunkerében ezt a lopós kis embert” – hangoztatta Navalnij.

Hozzátette: Putyin fő bánata az, hogy igyekezete ellenére nem nagy geopolitikusként, hanem mérgezőként, „Alsónadrágmérgező Vlagyimirként" fog bevonulni a történelembe. A bíró felszólította Navalnijt, hogy ne térjen el a tárgyalás tárgyától.

Alekszej Navalnijt és öccsét, Oleget az Yves Rocher Vostok-ügyben 2014 decemberében csalás és pénzmosás címén ítélték el, amiért szállítmányozási cégük a vád szerint túlszámlázott a francia kozmetikai cég oroszországi leányvállalatának. Az Yves Rocher az ítélethirdetést megelőzően közölte, hogy anyagi kár nem érte.

Alekszejre három és fél év, öt évre felfüggesztett, öccsére, Olegre pedig ugyanennyi időtartamú, de letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság. A politikus fivére a büntetést le is töltötte.

Az ítélet szerint a fivérek 26,8 millió rubel kárt okoztak az Yves Rocher cég oroszországi leányvállalatának, és további 4,5 milliót egy másik cégnek. Navalnij támogatói szerint az ügyben politikai verdikt született.

Az EJEB 2017 októberében „önkényesnek” és „nyilvánvalóan észszerűtlennek” minősítette az ítéletet, azt állítva, hogy a Navalnij fivérektől megtagadták a tisztességes eljáráshoz való jogukat, egyúttal felülvizsgálatot kért. Az orosz legfelsőbb bíróság mégis helybenhagyta a bírósági döntést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?