Mikas: Ha betartanánk az óvintézkedéseket, nem kellene szigorítani azokat

Ján Mikas
Pozsony |

Ján Mikas tiszti főorvos úgy véli, a jelenlegi járványellenes óvintézkedések kellően szigorúak. Úgy véli, a további szigorítás helyett fontosabb lenne, hogy a mostaniakat tartsuk tiszteletben. Emellett szerinte alaposabban kellene ellenőrizni az előírások betartását. Mindezt a pandémiabizottság keddi ülése előtt jelentette ki.

„Megértem, hogy az emberek már fáradtak és frusztráltak, és a teszteléssel összefüggésben az óvintézkedések lazítását várták, de a helyzet továbbra is súlyos” – figyelmeztetett Mikas, hozzáfűzve: a kórházban kezelt páciensek, illetve az intenzív ellátást igénylők száma nem csökken. Úgy véli, a keddi ülésen szó lesz az óvintézkedések betartatásáról és a szabálysértések esetleges szigorúbb büntetéséről is. A kijárási tilalom esetleges szigorításával és az „SMS-igazolásokkal” kapcsolatban kijelentette: ennek részleteit nem ismeri, de foglalkozni fognak vele. „Viszont továbbra is úgy gondolom, hogy ha betartanánk a jelenlegi óvintézkedéseket, nem lenne szükség a szigorításra” – tette hozzá.

Richard Sulík (SaS) miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter elismételte a pártja álláspontját, miszerint az SMS-ek ötlete kivitelezhetetlen. Úgy véli, a pandémiabizottság ülésén szó lesz az ún. Covid-automatáról is.

Az óvintézkedések betartására szólított fel kedden Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter is, aki szerint gyakran ignorálják azokat. Ugyanakkor nem ért egyet azzal az állítással, miszerint nem eléggé hatékony az ellenőrzés. „Nem állíthatunk rendőrt minden sarokra. A lényeg, hogy tartsuk tiszteletben az óvintézkedéseket” – fűzte hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?