495 embert teszteltek vasárnap Jolsván,4,65 százalékos a fertőzöttség

országos tesztelés jolsva
Jolsva |

495 embert teszteltek vasárnap (január 31.) Jolsván (Jelšava), a Nagyrőcei járásban – tájékoztatott a közösségi hálón Milan Kolesár polgármester, és hozzátette, 23 fertőzöttet találtak, ami 4,65 százalékos fertőzöttséget jelent.

„A második tesztelés első napja konstatáltuk, hogy városunkban tetőzik a járvány. Ebben a helyzetben az enyhítés, az elnéző hozzáállás és az intézkedések be nem tartása nem lehetséges"- hangsúlyozta a polgármester.

Megjegyezte, azt nem lehet, hogy azok, akik az első tesztelés során fertőzöttnek bizonyultak, ne tartsák be a karantént, ezt pedig ellenőrizniük kell a hatóságoknak, és aki megszegi az előírást, azt meg kell büntetniük. „Enélkül nem fog javulni a helyzetet, még akkor sem, ha minden nap tesztelünk" - tette hozzá a polgármester.

Jolsván február 2-án, hétfőn és kedden is folytatódik a szűrés második köre. A január 18–26-i országos tesztelés első köre során 2,23 százalékos volt a fertőzöttség a Nagyrőcei járásban, ezért a járást járványügyi szempontból a rosszabb közé sorolták. Csak Jolsván 2,92 százalékos volt a fertőzöttség.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?