A farsangi fánk története

Szalagos, lyukas közepű, édes és sós, töltött és töltetlen, nincs még egy süteményünk, melyet ennyiféleképpen készítenénk és szeretnénk. A farsangi fánk története nagyon régi időkre nyúlik vissza, már az ókori rómaiak és görögök is ismerték. Persze az még messze nem a ma ismert pufók farsangi finomság volt – a hosszúkás alakú, eléggé száraz csemegét mézzel vagy halszósszal ették. Élesztős tésztából először a középkorban sütöttek fánkot olajban, méghozzá az arabok, de még ők sem tettek bele cukrot, hanem sütés után édes szirupba forgatták.

Az 15. században aztán Európában is megkezdte hódító útját. Tésztája ekkor még megegyezett a kalácséval, s gombával, hússal, zöldséggel töltötték, csak később rejtettek édes aszalt gyümölcsöt, lekvárt, túrót a közepébe.

Az amerikai fánkkarika

Amerikába a fánkot holland telepesek vitték magukkal. Arról, hogy a lyuk a fánk közepén hogyan keletkezett, több teória is létezik. Az egyik szerint egy holland hajószakács vágott először lyukat a kiszaggatott tésztákba, mivel megelégelte, hogy a közepük nem sült át eléggé. Egy legenda szerint a hajó hatalmas viharba került, és a kormánykerék küllője szúrta át a tésztát, amit aztán így sütöttek ki. Mulatságos történet, de egy biztos: az amerikai fánk, a donut máig lyukas közepű, rengeteg színben, ízben és töltelékkel készül, boltok, cukrászdák szakosodtak a sütésére és árusítására – Amerikát nem hiába hívják a fánkevők földjének.

Európai legendák

A fánk európai berobbanásáról több legenda is él a köztudatban, ezeket valószínűleg Olvasóink is ismerik. Az egyik szerint Marie Antoinette francia királyné egy farsangi álarcosbálról kiszökve elvegyült a városi bálozók tömegében, s egy utcai árustól vásárolt egy fánkot; nagyon ízlett neki, a fánksütő mestert az udvarába vitte, és a süteményt felvette a királyi lakomák fogásai közé.

Egy másik, vicces történet szerint egy Krapfen nevű bécsi pék temperamentumos felesége a vita hevében a férjéhez akart vágni egy maroknyi kelt tésztát, ami a tűzhelyen forrósodó zsiradékban kötött ki – megszületett a fánk, Krapfen pék pedig udvari szállítóvá lépett elő.

A magyarok és a fánk

A csörögét vagy forgácsfánkot már a török megszállás idején ismertük. Nevét – ami a kisült tészta csörgésére-zörgésére utal – már a 16. században feljegyezték. Elődeink főleg farsang idején és jeles családi események alkalmával fogyasztották. Állítólag Erdélyből terjedt el a többi magyar vidékre, de a palócok is régóta ismerték.

Az olajban sütött kelesztett fánk egyes források szerint Olaszországból, Beatrix közvetítésével került Mátyás udvarába, de a szalagos fánk vagy siska igazából csak a 19. században, osztrák hatásra vált közkedveltté nálunk. A csörögéhez hasonlóan ezt is elsősorban a böjtöt megelőző időszakban, farsang idején sütötték, s legtöbbször baracklekvárral töltötték. A régi hagyományt megőrizve, a szép tavaszra várva mi is kedveskedjünk vele családunknak.

Érdekes

Úgy tartották, ha farsangkor fánkot esznek, a vihar nem tesz kárt a házban. Mivel a szalag a jegygyűrűt is szimbolizálta, a lány ezzel kínálta az udvarlóját, s ha egy fiúval megfelezte, azt jelentette, hogy viszonozza a szerelmét. Szokás volt pénzérmét is a fánkba rejteni, ami a gazdagságot jelképezte. Mikor az apa először mutatta be fiát a vendégeknek, akkor csörögével kínálta őket.

A teljes írás az Okos Konyha mellékletben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene