Žilinka: két törvénysértő rendeletet is kiadott a Szlovák Közegészségügyi Hivatal

Maroš Žilinka

A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) két törvénysértő rendeletet is kiadott, közölte csütörtökön Maroš Žilinka főügyész. A tiszti főorvos december 27-én kelt rendelete értelmében a parlamenti képviselők annak ellenére is ülésezhettek az év utolsó napjaiban, hogy többen COVID-19-pozitívak voltak, illetve preventív karanténjukat töltötték, mert korábban COVID-19-pozitív személlyel érintkeztek. A másik törvénysértő határozatot 2021. január 10-én adta ki az ÚVZ. Ez a Szlovákiába érkezők karanténkötelezetsségeit szabályozza. Žilinka szerint a hivatalnak nem volt felhatalmazása arra, hogy módosítsa a karantén alóli kivételeket, illetve a különleges jogállású személyekre vonatkozó kivételeket.

„Az ÚVZ a kivételek meghatározásakor túllépte a hatáskörét, és azokat a törvényi kereteken kívül engedélyezte” – állapította meg Žilinka. A Főügyészség mindkét rendelet ellen óvást emelt. A hivatalnak 30 napja van arra, hogy válaszoljon. Žilinka megjegyezte, hogy a panasszal az alkotmánybírósághoz is fordulhat.

A decemberi rendeletnek eleget téve a képviselők rendkívüli körülmények között tárgyaltak a veszélyhelyzet meghosszabbításáról. A COVID-19-pozitív képviselőket és azokat, akik korábban érintkeztek pozitív személyekkel, fóliával választották el a többiektől. A parlamenti iroda tájékoztatása szerint ezeknek a politikusoknak külön bejáratot biztosítottak. Az ülésteremben fertőtlenítő lámpákat is elhelyeztek, a képviselők pedig légzésvédő maszkot viseltek.

A szóban forgó rendelet lehetővé teszi például az államfő, a miniszterek, a parlamenti képviselők és a főügyész számára, hogy akkor is dolgozhassanak, ha pozitív lett a koronavírus-tesztjük, vagy COVID-19-személlyel érintkeztek. Feltételül szabja ugyanakkor a szigorú járványellenes óvintézkedések betartását. A rendelet értelmében a végrehajtó és törvényhozó hatalom gyakorlói mellett a különleges jogállású személyek közé tartoznak az egészségügyi dolgozók, vagy például az energetika területén dolgozók is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?