Húsz év alatt több mint ezerrel csökkent Dunaszerdahely lakossága

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely/Bős/Somorja/Nagymegyer |

Annák, Dávidok és Dánielek népesítik be majd a csallóközi városokat. 2020-ban ezek voltak a legnépszerűbb nevek a régióban. A népesség tavaly is változatosan alakult.

22 733 lakossal zárták 2020-at Dunaszerdahelyen, 35-tel csökkent a város lakossága. „A csökkenés fő oka, hogy tavaly 277 dunaszerdahelyi lakos hunyt el, az újszülöttek száma pedig mindössze 186 volt. Az elhalálozások száma 2020-ban az egy évvel korábbi rekordot is meghaladtaˮ – olvasható a városi hivatal honlapján. Tavaly 533-költöztek be, 477-en pedig el a városból. A lakossági statisztikából kiderül, hogy húsz év alatt mintegy 1150-nel csökkent a hivatalosan bejelentett személyek száma. 

Bősön az év végén 5102 lakost tartottak nyilván a városi hivatalban, de rajtuk kívül még legalább kétszázan élnek a városban nem hivatalosan, vagyis állandó, vagy bejelentett lakhely nélkül. 2020-ban 196 új lakos jelentkezett be a városi hivatalban, és 55 újszülöttel gazdagodott a közösség, viszont 85 lakos elhunyt. 

Somorján alig változott a lakosok száma az elmúlt évben, Sármány Ervin a városi hivatal vezetője közölte, hogy 2020 végén 13 484 lakosa volt Somorjának, 32-vel több, mint egy évvel korábban. A natalitás és mortalitás aránya negatív, 105 lakos elhunyt, de csak 88 született. Hivatalosan 279-cel nőtt a helyiek száma, de 1300 és 1500-ra becsülik azoknak a számát, akik nem hivatalosan élnek a városban. Az önkormányzat például az oktatás elérhetőségével motiválja az új lakosokat, hogy jelentkezzenek be állandó lakhelyre. „Helyszűke miatt nem tudjuk felvenni a nem bejelentett lakosok gyerekeit óvodába, iskolába. Városunkban nem annyira jellemző a fiatalok elvándorlása, ha mégis, akkor az főleg a családi házak ára miatt lehet, mivel azok rendkívül drágák. A környékbeli falvakban a családi házak olcsóbban elérhetőekˮ – jegyezte meg a hivatalvezető. 

Nagymegyeren csökkent tavaly a lakosság száma, többen költöztek el a városból, mint ahány új lakó érkezett, és többen hunytak el, mint ahány újszülöttet köszönthettek. 121 lakó költözött a városba, 144-en viszont elköltöztek, 66 gyerek született és 96 lakos hunyt el. Az év végén 8378 lakosa volt Nagymegyernek. A lakosság számának alakulásában eltérő tendenciák figyelhetők meg a városokban, a névadás szempontjából azonban egységesebb a kép. 
A lánynevek közül az Anna volt a legnépszerűbb Dunaszerdahelyen, Bősön és Nagymegyeren is ezt a nevet adták a leggyakrabban a kislányoknak. A fiúnevek közül a Dávid és a Dániel vezet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?