A kutyák összehangolják viselkedésüket a gyerekekkel

kutya k

A kutyák összehangolják a viselkedésüket a velük egy háztartásban élő gyerekekkel, de nem olyan mértékben, mint a felnőttekkel – állapították meg az Oregoni Állami Egyetem kutatói.

„A jó hír az, hogy a tanulmányunk szerint a kutyák rengeteg figyelmet fordítanak a velük élő gyerekekre” – idézte Monique Udellt, a tanulmány vezető szerzőjét a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

„Reagálnak rájuk és sok esetben velük összhangban viselkednek, ami a pozitív kapcsolódás jele és jó alapja a szoros kötelékek kiépülésének” – tette hozzá a szakember.

Udell szerint ugyanakkor a kutyák kisebb gyakorisággal hangolják össze a viselkedésüket a gyerekekkel, mint a felnőttkorú gazdáikkal, ami azt sugallja, hogy bár társként tekinthetnek a gyerekekre, de vannak olyan különbségek a kutya-gyerek és kutya-felnőtt kapcsolatokban, amelyek még tanulmányozásra várnak.

Az Animal Cognition című folyóiratban publikált tanulmány 30 gyerek és kutyáik bevonásával készült. A 8 és 17 éves kor közötti alanyok 83 százaléka küzdött valamilyen fejlődési rendellenességgel.

A tesztek során a gyerekeknek megszabott útvonalakon kellett mozogniuk egy nagy teremben, amelynek a padlóját jelölések borították, miközben a kutyáik póráz nélkül voltak.

A szakemberek a gyerekek és a kutyáik aktivitásának (mennyit mozogtak vagy álltak egyszerre), közelségének (mennyi időt voltak egymástól egyméteres távolságban) és orientációjának (mennyi időt töltött a kutya ugyanabba az irányba nézve, mint a gyerek) összehangoltságát vizsgálták.

A kutatók megállapították, hogy az állatok mindhárom szempontból olyan magas arányban mutattak összehangoltságot a gyerekekkel, hogy azt nem lehet a puszta véletlennel magyarázni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?