Čaputová a holokauszt áldozataira emlékezett

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő szerdán a pozsonyi Halpiac téren található emlékműnél emlékezett meg a holokauszt áldozatairól a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából. 

„A holokauszt nem csak a zsidók, hanem mindnyájunk tragédiája. Ezért mindig fontos lesz számunkra tanúságot tenni a holokausztról, és ezért tisztelgünk több millió zsidó, valamint a polgártársaink emléke előtt, akik az újkori történelem legelvetemültebb eszméjének estek áldozatul” – fogalmazott az államfő.

Egyben felszólított, hogy a holokauszt kiváltó okait is idézzük fel, ne csak a következményeit. Čaputová az okok között a hazugságok terjesztését és a gyűlöletkeltést említette, hozzátéve: efféle megnyilvánulásokkal manapság is találkozhatunk.

Az elnök asszony egy koszorút és egy követ helyezett el a Halpiac téri emlékműnél.

Az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén nyilvánította január 27-ét a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává, annak emlékére, hogy az auschwitzi haláltábor 1945. január 27-én szabadult fel.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?