Nyárra nálunk is megugrik az üzemanyagok ára

üzemanyag
Pozsony |

A feszült közel-keleti helyzetet és a kiélezett amerikai–orosz szembenállást már a szlovákiai háztartások is megérzik. A tankolásnál egyre mélyebbre kell nyúlnunk a pénztárcánkba, és ez még csak a kezdet. Az elemzők szerint az elkövetkező hónapokban további drágulásra kell felkészülnünk.
 

Jemeni felkelők a múlt héten rakétákat lőttek ki Rijád, Szaúd-Arábia fővárosa ellen. Bár a rakétákat a légvédelem lelőtte, a hírre tovább emelkedett az olajár, hiszen a célba vett állam a világ legnagyobb olajtermelője. Fél évvel ezelőtt a Szlovákia számára is mérvadó északi-tengeri Brent kőolajtípus hordójának (159 liter) az ára még 50 dollár körül mozgott, tegnap azonban már elérte a 72,10 dollárt (58,35 euró). „Ilyen drágán legutóbb négy évvel ezelőtt kereskedtek a kőolajjal” – nyilatkozta Boris Tomčiak, a Finlord társaság elemzője.

Csökken a kitermelés

Szaúd-Arábia fenyegetettsége mellett a piacok aggódnak az USA és Oroszország, a két fontos olajtermelő szembenállása miatt is. Ehhez járul hozzá, hogy minden fontos olajtermelő államban csökken a kitermelés: Venezuelában a súlyos gazdasági válságban szinte összeomlott, Líbiában, Angolában akadozik. Oroszország és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) a többi tagállama több mint egy éve tudatosan visszafogja a termelést, hogy magasabb árakat érjenek el. Ezt 2018 végéig tervezték, de a hírek szerint meghosszabbíthatják a korlátozást. Mindezek következtében a világ olajtartalékai csökkennek: februárban 17,4 millió hordóval 2,9 milliárd hordóra, ami jó 200 millió hordóval kevesebb az egy évvel korábbinál. „Mindezt figyelembe véve a kőolaj világpiaci ára már az elkövetkező hetekben megközelítheti a 75 dollárt, a nyár elejére pedig elérheti a 80 dollárt” – tette hozzá Tomčiak.
 

Kapcsolódó cikkünk

Drágul a nyaralás 

A drágulás a szlovákiai töltőállomásokat sem kerüli el. „A 95-ös oktánszámú benzin literenkénti ára az elmúlt héten már 1,36 euró felé közelített, a gázolaj pedig átlagosan 1,20 euróba került. Az elkövetkező időszakban újabb drágulásra számíthatunk. Április végéig további 2–3 centtel nőhet a literenkénti ár, a nyár elejére pedig nagyjából 5 centes drágulásra számíthatunk” – mondta Tomčiak. A nyári utazási szezonban mindenképp drágább üzemanyaggal kell számolnunk, enyhe árcsökkenés leghamarabb ugyanis csak ősszel várható. „Az őszi hónapokra 60 dollár közelébe eshet vissza a kőolaj ára. A radikális áremelkedésnél ugyanis féket jelenthet az amerikai préseléses olajtermelés: ezek a cégek rugalmasak, alacsony ár esetén szüneteltetik a kitermelést, magasabb árnál viszont megindítják azt. Őszre így már nőhet a kitermelés, ami az árakra is hatással lesz” – mondta Stanislav Pánis, a J&T Bank elemzője. 

Magyar árvágta 

Azok sem számíthatnak azonban sokkal olcsóbb üzemanyagra, akik Magyarországra járnak át tankolni. Az ottani töltőállomásokon épp tegnap emelték 2 forinttal a benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti árát. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 369 forintra, a gázolajé 377 forintra nőtt. A gázolaj az elmúlt két hétben csaknem 10 forinttal lett drágább. Nem szabadna megfeledkeznünk arról sem, hogy ez csak az átlagár, az autósok ugyanis akár 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak az egyes benzinkutak árai között. Így olyan töltőállomások is akadnak, amelyek a 95-ös benzin literjét 418, a gázolajét pedig 420 forintért kínálják. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?