Čaputová szerint a fiatalok viselik a legnehezebben a járvány okozta helyzetet

Zuzana Čaputová

A fiatalok lelki egészsége és a járvány a témája annak a kedd esti online beszélgetésnek, amelyen Zuzana Čaputová köztársasági elnök is rész vesz. Az államfő Marek Madro pszichológussal és a Selassie néven ismert Matej Slažanský youtuberrel fog beszélgetni a témáról – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Martin Strižinec, a köztársasági elnök szóvivője.

„Az új típusú koronavírus a fiatalokra jelenti a legkisebb egészségügyi kockázatot, de lelkileg leginkább őket viseli meg ez a járványhelyzet. A hazai, valamint a külföldön végzett kutatások is egyértelműen mutatják, hogy a koronavírus-járvány okozta válság, az elszigeteltség, a bizonytalanság, a harag, a szorongás vagy a depresszió ennél a korosztálynál figyelhető meg leginkább" - mondta az elnök asszony. Rámutatott, hogy a mentálhigiénés ellátás fontos, nem szabad elhanyagolni.

Madro is megerősítette, hogy a világjárvány komoly hatással van a fiatalok lelkiállapotára. Szerinte a fiatalok ebből a szempontból más helyzetben vannak, mint a felnőttek. „Nincs elég tapasztalatuk ahhoz, hogy megbirkózzanak minden problémával, és amikor nehéz helyzetbe kerülnek, a megoldásaik szélsőségek lehetnek" - magyarázta. Más kedvezőtlen jelenségekre is rámutatott, például az online térben elkövetett szexuális zaklatás jelenségére, a családon belüli erőszak elharapódzására és az öngyilkos gondolatok erőteljesebb megjelenésére.

A beszélgetés élő közvetítése 19 órától követhető Zuzana Čaputová köztársasági elnök közösségi oldalán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?