Tudta? Az alkohol nem öli meg a vírust

alkohol

Az Európai Unió országai közül Szlovákia a 11. helyen áll az alkoholra fordított kiadásokat illetően. Európában a családi költségvetés 2,3 százalékát fordítják alkoholra. 10 évvel ezelőtt ez az arány csaknem egy százalékkal kevesebb volt.

„A pandémia alatt megváltoztak a lakosság vásárlási, étkezési és alkoholfogyasztási szokásai. Mivel a vendéglők zárva vannak, az emberek otthon isznak. Az elszigetelődöttség stresszt okoz, ami nagyobb alkoholfogyasztást válthat ki” – mondta Lenka Buchláková gazdagsági elemző. Legtöbben sört (80 százalék) isznak, ezt követi a bor 12 százalékkal, majd a tömény alkohol 8 százalékkal. Fontos tudni, az alkohol nem pusztítja el a vírust, az Egészségügyi Világszervezet szerint csak növeli az egészségi kockázatokat. A legalább 60 százalékos alkohol fertőtlenít, de ha megisszuk, semmilyen előny nem származik belőle” – mondta a szakember. Az európai családok tavaly a költségvetés 1,6 százalékát fordították alkoholra, ami 117 milliárd eurót tesz ki. Ez azt jelenti, hogy egy európai lakos évente 300 eurót költ alkoholra. Az első három helyezett: Lettország, Észtország, Litvánia.

(zdravie-k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?