Elánnal teli a hetedik ikszen túl

ficzere

A 2020-as esztendőben lépett be a 70-évesek klubjába az Abaújszinai Atlétikai Klub kiemelkedő sportolója, Ficzere Bertalan.

Az ismert közép- és hosszútávfutó a koronavírus-járvány miatt a tavalyi év folyamán csak 8 versennyel ünnepelhette meg a kerek jubileumot. Ám ahol rajthoz állt, kategóriájában nem talált legyőzőre (Blažice 16 km, Domaša 10 km, Banské 10 km, Šaca 10 km, Sačurov 15 km, Čečehov 21 km, a US Steel Košice 30. nyári olimpiája 10 km), egyedül a Kis-Pieninek Maraton (Késmárki járás) elnevezésű versenyen nem tudott dobogóra állni, mivel itt nem hirdettek meg kategóriánkénti helyezetteket. De így is szép eredményként könyvelhető el a 250 résztvevő közül elért 102. helyezése. 

„Nagyon sajnálom, hogy a versenyek zöme elmaradt. Így egyik legnagyobb kihívómmal, a Nagykaposi Futóklub tagjával, Papp Zoltán barátommal szemben elmaradtak a megmérettetések. Remélem azonban, hogy a küzdelmek a járvány mihamarabbi megszűnésével még az év folyamán folytatódnak majd kettőnk között. Ami a jövőt illeti, a továbbiakban több vetélytárssal is számolnom kell, de ez így van jól. Hiszen ezzel valahol példát is mutathatunk a velünk egy évfolyamban járóknak, de úgy gondolom, hogy egy jóval fiatalabb generációnak is – mit érhet el az ember az egészséges életmóddal és az ehhez fűződő elmaradhatatlan kitartással” – nyilatkozta lapunknak a Bódva-patak mentén felnövekvő és sportpályafutását innen elkezdő Ficzere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?