Lékai Máté, a kommentszekció negatív hőse

magyar kézilabda-válogatott

Magyarország férfi-kézilabdaválogatottja egy rendkívül izgalmas mérkőzésen 29:28-ra legyőzte a német csapatot az egyiptomi világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában. Ezzel a győzelemmel a magyarok 4 pontot visznek magukkal a középdöntő I-es csoportjába, amivel nagy lépést tettek a negyeddöntőbe jutásért – ami a Magyar Kézilabda-szövetség és a csapat kimondott célja.

A németeknél ugyan több nagy név is hiányzott, de ez akkor is bravúrgyőzelem volt a magyar válogatottól, amely rendkívül jól játszott, a mérkőzés első félidejének első 20 percében szinte hiba nélkül. A továbbiakban is egységes csapat benyomását keltette, amit sikerült egyéni teljesítményekkel is fokozni. Mikler Roland 10 védést mutatott be, köztük néhány igazán nagy bravúrt. A norvég Elverumban edződő 21 éves Máthé Dominik 10 lövésből 8 gólt dobott, mellé kiosztott 4 asszisztot is. A meccs embere pedig az a Bánhidi Bence lett, aki a meccs nagy részében két német védővel a nyakában képes volt 8/8-as mutatót produkálni. Emellett pedig az elzárásaival rendre remek helyzetbe hozta a magyar átlövőket. 
Mégis, akit ki szeretnék emelni, az a Veszprém irányítója, Lékai Máté, aki 4 gólt lőtt, az utolsó, győztes találatot 3 másodperccel a vége előtt.


Lékai napjaink magyar kézilabdájának talán a legmegosztóbb figurája a szurkolók szemében. Legyen szó akár a Veszprém, akár a válogatott meccséről íródott cikkről, a kommentszekcióban szinte mindig megtalálják őt, ha ad rá okot, ha nem. Egy csomóan kritizálják, hogy aztán jöjjön az ellentábor és megvédje őt. 


A 2019-es német–dán közös rendezésű világbajnokság alatt született meg fia, Noé. Lékai a szülésre hazautazott Magyarországra. Az utazás alig tartott egy napig, az irányító csupán egy edzést hagyott ki, meccset egyet sem. Mégis, rengetegen kifogásolták a sportszakmai hozzáállását és alázatát. Viszont ugyanennyien meg is védték. Összehasonlításként: a mostani vb elején a Szeged balátlövőjének, Bodó Richárdnak született meg a kislánya, és utazott ki később a csapathoz Egyiptomba. Ő az első, a Zöld-foki-szigetek elleni meccset ki is hagyta, ám semmilyen kritizáló kommentet nem kapott. Hozzáteszem, a gyermeke születésénél nincs fontosabb egy ember életében, még akkor sem, ha élsportolóról és egy vb-ről van szó. Ez a példa az, ami leginkább bemutatja, hogy a magyar szurkolók hogyan viszonyulnak az irányítóhoz. 
Ha őszinték akarunk lenni, van némi igazság a kritizálókban. Lékai klasszis játékos, ám lehetett volna extraklasszis is, de sosem jutott el erre a szintre. Talán azért, mert mindig is ott volt benne a nagy akarásból fakadó görcsösség, ami által sokszor hibázik a pályán, és ami mentálisan is visszaveti őt. „Bízom benne, hogy mi, öregek, akik visszatértünk, nem rontjuk, hanem tovább emeljük a csapat színvonalát” – ezt a vb előtt nyilatkozta, és ebből is érezhető, hogy valamelyest hadilábon áll a magabiztossággal. 


Remélhetőleg a németek elleni győztes gól segített helyre tenni az önbizalmát, és görcsösségét is csökkenti, mert akármi is olvasható egyes cikkek hozzászólásaiban, ennek a magyar válogatottnak szüksége van Lékai Mátéra, ha el akarja érni a negyeddöntős céljait. 
Például már ma este (18.00) a középdöntőben Brazília ellen, amely a lengyelektől kikapott, Tunéziával és Spanyolországgal pedig remizett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?