Romló járványhelyzet, és elérhetőbb oltás Dunaszerdahelyen

teszt
Dunaszerdahely |

Az állandó antigén- és PCR-tesztelés mellett a koronavírus elleni vakcinák beadása is folyamatosan halad a dunaszerdahelyi kórházban, amely már oltópontként szerepel az egészségügyi minisztérium rendszerében. A romló járványhelyzet miatt további ágyakat különítettek el a koronavírusos betegeknek.

Január első hetében kezdték meg a Svet Zdravia dunaszerdahelyi kórházában dolgozó, a koronavírusos páciensekkel kapcsolatba kerülő egészségügyi alkalmazottak oltását. Már akkor úgy számolt a kórház vezetése, hogy heteken belül az intézmény is szerepelni fog az oltópontok között, vagyis itt is elérhetővé válik majd a koronavírus elleni vakcina.

„Már a dunaszerdahelyi kórház is megtalálható az oltópontok listáján. A jövő héten itt is beadhatjuk a vakcinát azoknak, akik jelentkeztek a korona.gov.sk honlapon.

A meghatározott csoportok alapján most az egészségügyi dolgozók, a szociális intézmények alkalmazottai, mentősök a kórházi alkalmazottak igényelheti az oltást, a nyilvánosság pedig majd később kerül sorra“ - tájékoztatta lapunkat Bock Sylvia a kórház igazgatója.

A kórházban eleinte alacsony volt az érdeklődés a vakcina iránt, de ahogy az igazgató is remélte, idővel egyre többen élnek a lehetőséggel. „Eddig a kórház alkalmazottainak 62 százaléka kapta meg az oltást, háromszázötvenhat dolgozónkat oltottuk be, de a többiek is igényt tartanak rá“ - folytatta az igazgató utalva arra, hogy az egészségügyi személyzet egy része már átesett a fertőzésen, ők később kaphatják meg a vakcinát.

A Svet Zdravia hálózat kórházaiban a múlt héten 42-vel 858-ra bővítették a koronavírusos pácienseknek fenntartott ágyak számát. Tomáš Kráľ, a kórházhálózat szóvivője a TASR hírügynökségnek elmondta, a romló járványhelyzetre reagáltak az átszervezéssel a Kassai kerületben és a Csallóközben.

„Tőketerebesen és Dunaszerdahelyen regisztráltuk a legnagyobb növekedést” - fogalmazott a szóvivő.

Kráľ azt mondta, hogy Dunaszerdahelyen a hétvégén húsz új beteget fogadtak a covid-osztályon, megjegyezte, hogy a régióban új járványgócokat is regisztráltak, ezért 76-ra növelték a covid-ágyak számát a kórházban. A korona.gov.sk-n található adatok szerint hétfőn 58 teszt volt pozitív a járásban, négyezer-nyolcszázkilencvennégy fertőzöttet tartanak nyilván, jelenleg 42 járásbeli beteget ápolnak kórházban. A galántai kórház másfél hete váltott vörösre, csak koronavírusos betegeket kezelnek. A hét elején száztizenkilenc beteg szorult kórházi ellátásra, kilencen gépi lélegeztetésre. A kórházban 132 ágyat tartanak fenn a fertőzötteknek. A hálózat kórházaiban jelenleg ötszázhetvenhat beteget kezelnek, a járvány kirobbanása óta nem szorultak ilyen sokan kórházi ellátásra, lélegeztetőgépre ötvenegy beteg szorul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?