Megint tesztelünk, csak minek

tesztelés

Készítsük az orrunkat, jön az újabb országos tesztelés. Sok értelme nem lesz, de talán legalább Matovičot sikerül vele kikapcsolni egy időre.

Igor Matovič végül egy hét után keresztülverte akaratát a kormányon, lesz országos tesztelés. Vagyis screening lesz, mert arra már a kormányfő is rájött, hogy az „országos tesztelés” szókapcsolat hallatán a végtelen sorokra és várakozásra asszociálnak az emberek, ezért megpróbál úgy csinálni, mintha ez valami új dolog lenne. A rebranding e csodálatos példája pontosan jelzi, mit gondol az OĽaNO elnöke a szlovákiai választóról. A tesztelés ezúttal kilenc napig tart és a már meglévő tesztelőhelyek kapacitásának megerősítésével zajlik.

A megoldásról ordít, hogy kompromisszum eredménye: Matovič megkapja a „screening”-et, de marad, sőt szigorodik a lockdown, és az agyonterhelt egészségügyi dolgozók lázadását is sikerül elkerülni – vagy legalább elnapolni. A katasztrófa persze így is borítékolható: a meglévő tesztelőkapacitás édeskevés egy országos teszteléshez, hiába húzzák szét kilenc napra.

Matovič eleve egy hamis dilemmát próbál lenyomni hónapok óta az ország torkán – nevezetesen: vagy tesz-telés, vagy lockdown. Hogy ez nem így van, hogy a járványt csak az intézkedések kombinációjával lehet visszaszorítani, és hogy jelenleg inkább már az oltásra kellene koncentrálni – a kormányfőn kívül mindenki tudja. Csakhogy ő belemanőverezte magát egy kommunikációs zsákutcába, és most már nagyon szüksége lenne egy győzelemre. Most pedig lát rá minimális esélyt, ezért köti az ebet a karóhoz. Egy percig se gondoljuk, hogy a senki által sem akart tesztelés véletlenül lett pont akkorra időzítve, mikor először kezdtek megmutatkozni a január eleje óta tartó lockdown eredményei. A járványügyi adatok még most is katasztrofálisak, de hetek óta először enyhe javulást mutatnak, és mivel a lezárás marad, ez a tendencia valószínűleg folytatódhat.

Matovič zseniális terve pedig az, hogy ekkor erőltette rá az országra a tesztelést, hogy majd minden pozitív eredményt ennek tulajdoníthasson, és persze saját magának, a zseninek, aki ismét megmentette Szlovákiát.

Pont mint tavaly ősszel Árva esetében. Nem zavarja, hogy nincs elég teszt, hogy az egészségügyi dolgozók az erejük végére értek, hogy az egészet mínusz tíz fokban kell majd lebonyolítani. Egy dolog számít: hogy neki legyen igaza.

De várjunk, hiszen a tesztelésnek azért van haszna, hiszen minden kiszűrt fertőzöttel javul a helyzet! – jöhet az ellenvetés, amiben van is némi igazság. Az antigéntesztek tényleg hasznosak lehetnek, ha célzottan használják őket. Csakhogy ami itt történik, az minden, csak nem rendeltetésszerű használat: kilenc napon át zajlik a tesztelés, január 18-a és 26-a között. A negatív eredményről szerzett tanúsítvánnyal pedig igazolhatjuk magunkat.

Talán nem kell magyarázni senkinek, mit ér egy kéthetes negatív antigénteszt: ennyi erővel indián amuletteket is mutogathatnánk a rendőröknek, azok is kb. annyit érnek a vírus ellen.

A kormány ugyanezt a hibát követte el ősszel is, ma már látjuk, hova vezetett az egész.

Történik mindez egy törékeny egó védelmében, egy olyan ember akaratából, aki nem képes beismerni, hogy tévedett. Szép idők ezek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?