Mit hoz 2021?

prk

Azért, hogy párkapcsolatunk boldog legyen, tennünk kell. Nem egyszerű feladat ez. A mindennapokban számos olyan helyzet van, amely kihat rá. Sorozatunkban ezeket tekintjük át, hogy a párkapcsolati nehézségeket megértsük, és javulást érjünk el.

Párkapcsolati tanácsadóként gyakran megfigyelem, hogy a hozzám fordulók teljesen eltérően emlékeznek vitákra, konfliktusokra, de akár szép élményekre is. A 2020-as év emlékei is lehetnek ilyen ellentétesek. Valaki kiteljesedett: végre jutott ideje önmagára, a párjára, a home office megszabadította őt a munkába járás nyűgjétől, és az így felszabadult időt a szeretteivel tölthette. Belevágott régóta dédelgetett hobbikba, tervekbe, álmokba. A kevesebb munkahelyi stressz és a bezártság közelebb hozhatta egymáshoz a szerelmeseket. Mivel a karantén miatt a távolabbi családi és baráti kapcsolatok meglazultak, a társak egymás felé fordulhattak. Lehettek egymás barátai, és meghallgathatták egymás gondolatait; lehettek egymás terapeutái, nézegethettek régi fényképeket, miközben a gyerekkorról beszélgettek; lehettek egymás támaszai, mikor kiborultak a bezártságtól.

De nem mindenki emlékszik így a 2020-as évre. Vannak, akiknek az otthonlét kínszenvedés volt. Szenvedtek a házastársukkal a bezártságban, mert nem ehhez voltak szokva. Nem volt mit mondani egymásnak, mert a kíváncsiság és a szeretet már rég megdermedt. Új és terhes lehetett így az állandó együttlét. Megszokták a pörgős hétköznapokat, a gyakori programokat, amivel eddig sikeresen ki tudták tölteni a kínos csendet, az eltérő életszemléletet, stílust, gondolkodásmódot. Gyakran felerősödtek a konfliktusok, amit sajnos nem tanultunk meg helyesen kezelni. Az eddig szőnyeg alá söpört nézeteltérések, viták felizzottak, elmérgesedhettek ebben a kiélezett helyzetben. Sokakat a létbizonytalanság is gyötör, hiszen elvesztették a munkájukat, és ez bizony a párkapcsolatokra is rányomja a bélyegét. Mindez könnyen felboríthatja az átlagos helyzetben, átlagosan működő párkapcsolatok kényes egyensúlyát.

Mit hoz 2021? Igyekszem optimistán várni az új évet. Vannak olyan szituációk az életben, amire nincs ráhatásom. Ezért a saját lelki nyugalmam érdekében azokra a dolgokra szeretnék koncentrálni (és ezt ajánlom kedves Olvasóimnak is), amelyekre van befolyásom: jó szó, kedvesség, megértés, törődés, odafigyelés, tudatosság, játékosság. Mindennap úgy élni, hogy tettem a kapcsolatomért, a szeretteimért.

Minden kedves Olvasómnak bensőséges napokat kívánok!

A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?