Történelmi siker a K2-n

hegymászó

Az utolsó, télen még érintetlen nyolcezres csúcsot is sikerült meghódítani: szombaton a 8611 méter magas K2-re egyszerre tíz nepáli mászó jutott fel. A siker az egyik legfontosabb mérföldkő a hegymászás történelmében.

Már pénteken a kínai-pakisztáni határon található K2-re szegeződött a komplett hegymászóvilág figyelme. A legnehezebbnek tartott nyolcezer méter feletti hegyet korábban senki sem mászta meg a téli időszakban, de pénteken 9 serpa és 1 gorka etnikumhoz tartozó nepáli mászó érezhetően nagy ziccerbe került, miután 7800 méteren a négyes tábort is sikeresen kiépítették. Ráadásul szombatra enyhe szelet és kedvező időjárást mutattak az előrejelzések, ideális körülményeket teremtve a csúcstámadáshoz.

Bevárták egymást

A csúcsmászásra induló tízfős csapatba összesen három expedíció delegált tagokat: egyrészt ott volt az egyetlen nem serpa mászó, Nirmal „Nims“ Purja és öt embere (az ő nevéhez fűzödik egy másik fontos rekord is, miután tavaly mindössze 6 hónap és 6 nap alatt feljutott mind a 14 nyolcezresre), ott volt a veterán Mingma G serpa két társával, valamint a Seven Summit Treks kereskedelmi mászócég egyik serpája. Előzetesen rengeteg találgatás volt azzal kapcsolatban, hogy ki lehet közülük az első a csúcson, de végül a mászók egy rendkívül szép gesztussal úgy döntöttek, hogy a cél alatt tíz méterrel megvárják egymást, és együtt lépnek fel a K2 tetejére.

A nepáli nemzeti himnuszt énekelve léptünk fel a csúcsra – olvasható Nirmal Purja Facebook-bejegyzésében – Büszkék vagyunk rá, hogy a történelem részeivé váltunk és megmutattuk, hogy együtműködéssel, csapatmunkával és pozitív mentalitással túl lehet lépni a határainkon.ˮ

A tíz nepáli sikerének szimbolikus jelentősége is van: a gyakran háttérbe szoruló vagy figyelmen kívül hagyott teherhordók a hegymászótörténelem fontos mérföldköveinél szinte kivétel nélkül kulcsszerepet játszottak, az egyik legfontosabb, sokak által vágyott siker azonban így teljes egészében az övék lett.

A beszámolók szerint 9-en, de az is lehet, hogy mind a 10-en pótlólagos oxigén használatával jutottak fel a csúcsra, ami jelentős könnyítésnek számít, és sokak szemében kicsit beárnyékolja a sikert. Vasárnap délben mind a tízen sikeresen leereszkedtek az alaptáborba.

Tragédia

Sokan áhitoztak a K2 első téli megmászására az idén: az expedíciók esélyeit részletesen feldolgozó cikkben a Mozgasvilag.hu oldal legalább 60-ra saccolja a hegyen tartózkodók számát, de pontos adat ezzel kapcsolatban nem áll rendelkezésre. A hegy alsó régióiban továbbra is sokan mozognak és akklimatizálódnak, a már kiépített táborokkal és rögzített kötelekkel az ő esélyeik is javultak a csúcs elérésére.

A nepáliak történelmi sikerét beárnyékolta egy szörnyű tragédia: egy tapasztalt katalán mászó, Sergi Mingote ereszkedés közben, az egyes tábor és az előretolt alaptábor közötti úton kicsúszott és lezuhant, sérüléseibe belehalt.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?