Megkezdődik az ország tesztelése

Igor Matovič
Pozsony |

A kormány a teljes lezárás és az országos tesztelés kombinációja mellett döntött – jelentette be Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök a kormány vasárnapi ülését követő sajtótájékoztatón. A kormányfő elmondása szerint az országos tesztelést Veronika Remišován (Za ľudí) kívül valamennyi miniszter támogatta.

A tesztelés már holnap megkezdődik, és január 26-ig tart majd. A kijárási tilalmat február 7-ig hosszabbították meg. Január 27-től kizárólag negatív antigén- vagy PCR-teszt felmutatását követően lehet munkába menni. A 15 és 65 év közöttiek ezúttal csak negatív teszttel mehetnek a természetbe.

Az országos tesztelést követően, január 29-én Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter kiértékeli annak eredményeit. Eszerint az ország két csoportra oszlik majd: a „rosszabb” járások közé 37, a „jobbak” közé pedig 36 járás tartozik majd. Előbbiekben a tömeges tesztelés addig folytatódik, amíg az adott járásban nem csökken a fertőzöttek száma. A fertőzöttebb járásokban február 7-től mindig a legújabb, legfeljebb hétnapos teszteredményre lesz szükség ahhoz, hogy az érintettek mentesüljenek a kijárási tilalom alól – tette hozzá Krajčí.

Matovič a bejelentés kezdetén nyolc indokot sorolt fel, miért tartja szükségesnek a teljes lezárás és az országos tesztelés együttesét. Az egyik ezek közülük a brit vírusmutáció, amelyet a kormányfő szerint addig kell kontroll alá helyezni, amíg még lehet. A többi indok között szerepelt az emberi életek megmentése, a kórházakra nehezedő nyomás csökkentése, a járvány gazdaságra való negatív hatásainak enyhítése, a gyerekek mielőbbi visszatérése az iskolákba, illetve a Covid-automata mielőbbi érvénybe lépése. A kormányfő szerint többé nem elég kizárólag a lockdownra támaszkodni, hiszen más, környező országok példája jól mutatja, a teljes lezárás lassan, és csak rövid időre hoz javulást.

Krajčí feltételezései szerint a hazai járványhelyzet már akár február elsejétől is javulást mutathat, ebben az esetben pedig a Covid-automata már a bordó fázisba kerülhet. Ha így történne, megnyithatnának az óvodák, illetve az alapiskolák alsó tagozatai. A felsőbb tagozatos és középiskolás diákok ekkor is csak negatív teszttel vehetnének részt a jelenléti tanításon – emlékeztetett a tárcavezető.

Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter elismételte, a polgároknak 9 napjuk lesz arra, hogy leteszteltessék magukat. „Hiszem, hogy a húsvétot már úgy tölthetjük a hozzánk közel állókkal, ahogy már azt egy éve nem tehettük meg” – fűzte hozzá. Matovič szerint mivel a tesztelés több napon át zajlik majd, az embereknek nem kell hosszú sorokban állniuk. Úgy véli, ez már csak a szervezők ügyességén múlik majd, példaként felvetette, hogy a tesztelésre akár egy előre meghatározott rend, például ábécésorrend szerint érkezhetnének a polgárok. A tesztelés megszervezésében az önkormányzatok segítségét kérik, ehhez pedig a kormány minden támogatást megad – ígérte a kormányfő.

A tesztelésen azoknak a személyeknek is részt kell venniük, akik már megkapták a koronavírus-vakcina első adagját. Hozzátették: ezen személyek is csak negatív koronavírusteszt felmutatását követően mentesülnek a kijárási korlátozás alól.

Krajčí szerint jelenleg 5,2 millió antigénteszt áll rendelkezésre, szükség esetén pedig még további 5,2 millió tesztet tudnak beszerezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?