Jóval többen kérnek hamvasztást a koronavírus idején

Képarchívum
Érsekújvár/Vágsellye |

Múlt évben a statisztikai hivatal adatai alapján csaknem kétszázzal több személy hunyt el Nyitra megyében, mint egy évvel korábban. Nem minden haláleset függ össze a koronavírus-fertőzéssel, ám az ilyen betegségben elhunyt személyek hozzátartozói előnyben részesítik a hamvasztást, tudtuk meg az érsekújvári járásbeli temetkezési vállalkozóktól.

Naponta húsz hamvasztás

Ján Baček az Érsekújvári Oktató Kórház és Rendelőintézet szóvivője elmondta, legalább négy hűtőbokszuk mindig üresen áll. Ha nem kerül sor a boncolásra, akkor az elhunytat elszállítja a temetkezési vállalkozó.

Az érsekújvári krematórium nem a szűkebb régióban elhunytak száma miatt üzemel mostanában teljes bevetéssel a nap huszonnégy órájában, hanem mert országos szinten áldatlan, már-már elviselhetetlen a helyzet és egymást próbálják kisegíteni az üzemeltetők. Molnár Róbert, az érsekújvári magán krematórium üzemeltetője elmondta, van úgy, hogy kénytelenek négy-hatszáz kilométert autózniuk, mert egyre távolabbról kapnak rendeléseket a hamvasztásra. „Napi huszonnégy órában működik a krematórium kemencéje, húsz-huszonkét testet tudunk hamvasztani, de amint befejeztem, máris indulok a további harminc testtért. Négyen dolgozunk éjt nappallá téve, és el kell látnom a hamvasztással járó feladatokat is, mert nincs aki vállalná! Nagy szükségem lett volna egy újabb alkalmazottra, aki segítene, de a nemrég jelentkező férfi csak egyetlen napot dolgozott, majd azzal távozott, hogy nem alkalmas erre a munkára” – jegyezte meg Molnár Róbert. A temetkezési vállalkozó a beszélgetésünk során több alkalommal hangsúlyozta, egyáltalán nem céljuk a pánikkeltés, de tény, hogy a rájuk váró mintegy 150-300 hamvasztás hetekig is eltarthat, még Nagytapolcsány tágabb térségéből is őket hívják. Ha nem változik a helyzet, kénytelenek lesznek újabb hűtőkonténert beszerezni. A hozzátartozók egy része megrendeli a temetést, de az elmúlt években akadtak olyanok is, akik máig nem vették át a hamvakkal teli urnát az érsekújvári cégtől. „Bármilyen hihetetlen, legalább ötszáz ilyen urnát tárolunk, a munkatársaink nem győzik felcímkézni, hogy rendszerezni tudjuk őket” – mondta Molnár Róbert. A temetkezési vállalkozó nem szívesen nyilatkozik, mondván, kevesen érthetik meg őket és a kialakult helyzetet. Országos viszonylatban kevés a krematórium, és a jelenlegi állapotra egyetlen üzemeltető sem tudott kellőképpen felkészülni.

Hagyományos temetés óvintézkedésekkel

Akadtak az ünnepek előtt olyan hagyományos temetések is egyes községekben, ahol védőöltözetben voltak a temetkezési vállalkozó munkatársai és a szertartás lebonyolítói. A koronavírus-megbetegedésekkel, elhalálozásokkal kapcsolatos, egyre riasztóbb országos statisztikákon túl sokkal megrázóbb volt, amikor egyre több ismerősünktől, munkatársunktól érkezett a gyászhír, hogy kedves rokonuktól kellett búcsút venniük. Ismert vállalkozók, munkáltatók, valamint még csak a negyvenes-ötvenes éveikben járó földijeink távoztak az ünnepek táján, illetve év elején. A temetkezési vállalkozóktól megtudtuk, a búcsú szertartáson csak kisebb létszámban, óvintézkedéseket betartva vehettek részt a gyászoló hozzátartozók. Még fájdalmasabb, ha az elhunyt személy rokonai karanténban vannak, és nem tudnak utolsó búcsút venni. „A koronavírus tavaszi hullámakor még valamivel több idős beteget gondoztak otthoni környezetben. Ősszel, a vírus második hullámában több lett az olyan fertőzött személy, akit inkább kórházba szállítottak a rokonok. Az idős betegeket az egészségügyi panaszokon túl az is megviselte, hogy magukra maradtak, nem látogathatta őket a család életük utolsó napjaiban. A gyászolók számára is nehezen feldolgozható, hogy a látogatási tilalom miatt nem tudtak kellő búcsút venni a családtagjuktól, ezért fontos ezekben az időkben is a méltó szertartás lebonyolítása” – osztotta meg velünk a meglátásait Czuczor Róbert érsekújvári temetkezési vállalkozó. Havonta 5-8 temetéssel többet valósítanak meg a vírushelyzetben, a tágabb régióból is megkeresik őket. Egyelőre még nincs gondjuk a koporsók, vagy más kiegészítők beszerzésével. Mindenütt megszaporodott a temetkezési vállalkozók munkája, ám Nyitrához képest Érsekújvárban viszonylag elfogadhatóbb a helyzet.
 

Betelik a temető

Érsekújvárban nemrég nyitották meg a Szent József köztemetőben az új urnaligetet. Vágsellyén, ahol hetente három-négy temetést tartanak az utóbbi időben, már csak egyes sírhelyeket jelölnek ki a ravatalozó mögötti területen. Bővíteni nem tudják a városi temetőt, mert már a bejárati kapuhoz közeli kerítés tövében is sírok vannak. Az idős fák erős gyökerei repedéseket okoztak a sírköveken, és nincs hely újabb járdák építésére sem. Az új területrendezési tervben először egy Murgaš utca végében lévő telket szemelt ki a város, ahol megnyitották volna az új köztemetőt. Később kudarcba fulladt a telekvásárlás, mert néhány tulajdonos nyereségvágyból felvásárolt más parcellákat is. A város tárgyalt a római katolikus egyház képviselőivel és telekcserét ajánlott fel egy hathektáros, vasúti átjárón túli parcelláért a Deáki úton. Róbert Andráši városi képviselő elmondta, a szükséges építési engedélyek jóváhagyását követően megkezdik a terület rendezését. A sírkert szomszédságában urnamező lesz, és parkot nyitnak a kolumbárium közelében.

Hamvasztások az országban

A Szlovákiai Temetkezési és Hamvasztási Szolgáltatások Szövetségének tájékoztatásában az áll, hogy a koronavírus-helyzet előtt a temetések mintegy hatvan százaléka volt hamvasztásos. Hét krematórium van az országban, Pozsonyban, Zsolnán és Kassán két-két kemencével, Besztercebányán továbbra is javítják a berendezéseket, Nyitrán egy kremációs kemence működik. Érsekújvárban és Léván a magán krematóriumokban egy-egy kemencét üzemeltetnek. Minden kremációs berendezés karbantartásra szorul, ha ilyen intenzív üzemmódban működik. Pozsonyban jelenleg az egyik kemencén zajlanak revíziós munkák. A kremációs folyamat 80-150 percig tart, ha minden központban folyamatosan működne a nap huszonnégy órájában minden kemence, naponta 132 hamvasztást bírnának.

A statisztikai hivatal idén január 12-én közzétett elemzése szerint 2020-ban országos viszonylatban mintegy öt százalékkal nőtt az elhunytak száma, holott a tavaszi és a nyári hónapokban jóval kevesebben haltak meg, mint az előző évek során ugyanebben az időszakban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?