A járvány miatt kevesebb volt a baleset

b

Az elmúlt tíz évben nem történt az országban olyan kevés közúti baleset, mint tavaly. 

Összesen 11 856 karambolt jegyeznek a rendőrségi statisztikák, ami éves szinten 1881 balesettel kevesebb, ráadásul halálesetekből is kevesebb volt. A rendőrség szerint mindez annak köszönhető, hogy a koronavírusjárvány idején jelentősen csökkent az emberek mobilitása, kevesebb volt az autó az utakon.

Tavaly összesen 244 ember halt meg karambolok során, ami 2019-hez képest 21 esettel kevesebb – az ország megalakulása óta ez a második legalacsonyabb adat. S bár tavaly 36tal kevesebb, 1541 részeg sofőr okozott balesetet, a rendőrség szerint továbbra is komoly problémát jelent az országban az ittas vezetés.

Rekordok dőltek meg

A balesetek során elhunyt személyek 59 százaléka a gépjárműben vesztette életét, a halálesetek 19 százalékát képezték gyalogosok, ami az ország történetében az eddigi legalacsonyabb adat. A motorosok alkották a halálesetek 13, a kerékpározók pedig a 9 százalékát.

A legtöbb haláleset (45) a Zsolnai kerületben történt, a legkevesebb pedig Eperjes megyében (17). Az egymillió lakosra jutó 41 halálos áldozattal Szlovákia a szomszédos országok közül a második a 37 áldozattal rendelkező Ausztria után, harmadik helyre került Csehország az egymillió főre eső 43 áldozattal. Mint minden évben, tavaly is az elsőrendű utakon történt a legtöbb baleset, a legkevesebb pedig autópályákon. A közúti biztonság szempontjából tavaly a pénteki nap volt a legveszélyesebb, főként a délutáni órák, a legtöbb ember viszont szerdán délelőtt történt közúti balesetek során halt meg. A legtöbb karambol, összesen 26, augusztusban történt, a legkevesebb, hét pedig decemberben.

Módosuló szabályok

Karambolokra a leggyakrabban (46%) a sofőrök figyelmetlensége vagy felelőtlensége miatt kerül sor, például mert a sofőr telefonált vezetés közben, más okból nem figyelt az útra, vagy nem adott előnyt a gyalogosnak. A halálos kimenetelű balesetek többsége is leggyakrabban az ilyen figyelmetlenség miatt történt. A második leggyakoribb ok a gyorshajtás. Ľuboš Rumanovský, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának parancsnoka szerint, mivel a sofőrök nem tudnak leszokni a telefon használatáról vezetés közben, módosítani fogják a vonatkozó szabályokat. „A cél, hogy a telefon használata vezetés közben már ne csak kihágás, hanem rendkívül szigorú szabálysértés legyen, hogy pénzbírságon kívül eltilthassák a vétkezőket a gépjárművezetéstől. A vonatkozó törvénymódosítás már átesett a tárcaközi egyeztetésen” – nyilatkozta Rumanovský azzal, hogy az új szabály a második fél évben léphetnehatályba. Arrólisszóesett,hogy az Európai Unió helyreállítási alapjából fogják finanszírozni az objektív felelősség elvének százszázalékos működéséhez szükséges kamerarendszer kiépítését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?