Az orvosi kamara szerint a célzott, nem pedig az átfogó tesztelés a megoldás

országos tesztelés

A Szlovák Orvosi Kamara (SLK) szerint a célzott, nem pedig az átfogó tesztelés jelenti a megoldást. Az országos tesztelést az erőforrások pazarlásának nevezték. A kamara fontosabbnak tartja, hogy inkább az oltásban vegyenek részt az egészségügyi alkalmazottak – mondta a következő átfogó teszteléssel kapcsolatban a TASR hírügynökségnek Nancy Závodská, az SLK szóvivője.

A kamara a jelenlegi járványügyi helyzetben nem tartja helyes lépésnek a tervezett országos tesztelést. „Aggódunk, hogy ez nemcsak az időjárás miatt veszélyeztetheti az emberek egészségét, ha hosszú órákig kell várniuk a hidegben, hanem azért is, mert egy új, sokkal fertőzőbb vírussal küzdünk" - emlékeztetett a kamara.

Az orvosi kamara támogatja a járványgócokban, a nagy cégeknél, az idősotthonokban, az iskolákban és az egészségügyi intézményekben végzett célzott tesztelést. „Javasoljuk, hogy az állam létesítsen mobil tesztelőpontokat kifejezetten a fertőzésgyanús betegek számára, hogy el lehessen különíteni őket az egészségesektől. Fontos az is, hogy legalább január 24-ig érvényben maradjon a teljes lezárás" - javasolja a kamara.

Az orvosi kamara üdvözölné, ha a kormány a COVID-19 elleni oltásra összpontosítaná az erőforrásokat, és fontosnak tartja, hogy az egészségügyi szakemberek után a lehető leghamarabb beoltsák az idős embereket. „Másképp nem fog csökkenni a halálozás" - tette hozzá az SLK.

Igor Matovič (OĽANO) miniszterelnök hétfőn (január 11.) jelentette be, hogy újabb átfogó tesztelést szerveznek, amit addig ismételnek, amíg az új esetek gyakorisága 0,5 százalék alá nem csökken. Nem egészen két héten belül letesztelik a lakosságot. A miniszterelnök felszólította a leginkább érintett régiók önkormányzatait, ha módjukban áll, már a hétvégén kezdjék el a szűrést. Negatív koronavírus-teszt kell majd ahhoz, hogy kivételt kapjanak az emberek a kijárási korlátozás alól, hogy munkába utazhassanak, vagy a természetben tartózkodhassanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?