Ma eldőlhet, lesz-e újabb tömeges tesztelés

Igor Matovič
Pozsony |

Szlovákiára újabb tömeges tesztelés várhat, Igor Matovič kormányfő szerint ugyanis csak így kerülhető el a szigorú lezárás, amely visszavonhatatlan károkat okozna a gazdaságnak.

„A kormány rendkívüli ülésen dönt az új tesztek vásárlásáról és az újabb tömeges tesztelésről” – jelentette be Matovič a TA3 hírtelevízió vasárnapi vitaműsorában. Az előzetes hírek szerint a kormány már ma összeül, a kormányfő szerint ugyanis szeretnének mindent megtenni azért, hogy ne kelljen megtiltani az alkalmazottaknak a munkába járást, a tömeges gyárbezárások ugyanis mérhetetlen kárt okoznának a gazdaságnak. Matovič szerint a jelenleg is tartó korlátozásoknak egyébként sem látszik a hatása, a koronavírus gyorsabban terjedő brit mutációja ugyanis már elterjedt egész Szlovákiában. Marek Krajčí egészségügyminiszter úgy véli, hogy a hazai kórházak emiatt rendkívül nehéz idők előtt állnak.

A helyzet a Nyitrai járásban a legrosszabb, ahol a kórházak a kapacitásaik határán működnek, és ahol emiatt tömeges tesztelést rendeltek el. Eva Hajdamárová, a járási hivatal elöljárója szerint vasárnap délig a Nyitrai járásban 78 ezer embert teszteltek le, akik közül 1979-nek lett pozitív a tesztje.

A Nyitrai járásban mától szigorúbb kijárási korlátozások lépnek életbe: hét napnál nem régebbi, negatív koronavírusteszt nélkül nem lehet munkába menni, és tilos a természetjárás is, csak a legközelebbi élelmiszerüzletbe, drogériába vagy gyógyszertárba lehet elmenni teszt nélkül.

A hétvégén tömeges tesztelés volt Kassán is, ahol az előzetes adatok szerint a pénteken és szombaton letesztelt csaknem 53 ezer emberből majd 900-nak volt pozitív a tesztje. Kassán pár helyen egyébként ma is folytatják a tesztelést, amiről ide kattintva tájékoztatnak.

(TASR, hn, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?