Gröhling január 18-tól megnyitná az alapiskolák első és második évfolyamát

koronavírus iskola

Január 18-tól legalább az alapiskolák első és második évfolyamát szeretné megnyitni Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter.

Gröhling mindezt a TA3 politikai vitaműsorában mondta, azzal, hogy egyelőre csak tervről van szó.

Az elsősök és másodikosok érkezését tesztelésnek kell megelőznie a miniszter szerint.

Mivel Szlovákiában továbbra is rossz a járványügyi helyzet, hétfőtől az általános és középiskolák távoktatással üzemelnek. Az óvodák csak azon szülők gyermekei számára nyitnak meg, akik a kritikus infrastruktúrában dolgoznak.

Gröhling elmondta, hogy a jövő hét folyamán a minisztérium és a közegészségügyi hivatal megtárgyalja, mely osztályok számára nyithatnak ki az iskolák. A miniszter elismerte ugyanakkor, hogy ha Szlovákia továbbra is a fekete zónán belül lesz a Covid-szemafor szerint, akkor maximum az óvodákról vagy az első évfolyamokról tárgyalhatnak.

Gröhling tárgyalásokat folytat az egészségügyi miniszterrel arról is, hogy a tanárokat hamarabb oltsák be, mint az oltások harmadik hullámában. Azt akarja elérni, hogy az óvodák, speciális iskolák dolgzó és az 50 év feletti iskolaügyi dolgozók az elsők között kapják meg a vakcinákat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?