Dakar-rali félidőben: Szalayék pechje, Svitko jó átlaga, az esélyesek élre álltak

Dakar

Félidejéhez érkezett a Dakar-rali. Szombaton fújnak egyet a versenyzők, addig gyorsan körbepillantunk, mit is hozott az eddigi hat szakasz.

A sivatagi száguldás 43. évfolyamának 286 egység vágott neki:101 motoros, 16 quados, 64 autós páros, 61 „könnyűsúlyú jármű” és 44 kamionos trió.

Vetésforgóban

A múlt szombati prológus után – amit hosszú-hosszú évek óta nem rendeztek a Dakaron – a motorosoknál az ausztrál Toby Price állt az élre. Majd beindult a váltakozás: a spanyol Joan Barreda Bort, az amerikai Skyler Howes, a francia Xavier de Soultrait és az argentin Kevin Benavides is vezette az összetettet egy-egy szakasz után. (Utóbbi befáslizott orrával rendkívül bohókás látványt nyújtott a célban.) A kör péntek délutánra körbeért: a vasárnapi folytatás előtt ismét Price, 2016 és 2019 bajnoka állt az élre. A tavalyi győztes amerikai Ricky Brabec egyelőre a 13. helyen áll 20 perces lemaradással. 
Utóbbi Hondán versenyezve 2020-ban a KTM 18 éve tartó egyeduralmát törte meg. S bár Price szintén az osztrák gyártó gépén száguld, az első tízben Hondákat, Husqvarnákat és Yamahát is találunk.

Štefan Svitko (KTM) egyelőre hoz egy jó átlagot a 14. hellyel. Az egyes etapokon legtöbbször a top 10 körül találjuk. Eddig csak kisebb esései voltak, a navigációval sem bajlódott annyit, mint egyes riválisai, de a teljes elégedettségéhez még hiányzik néhány jobb helyezés, mint például a 2. szakasz 7. pozíciója. „Szombaton szusszanok, aztán jöhet a maratoni szakasz. A leglényegesebb, hogy nem volt nagyobb bukásom, semmim sem fáj, így még van időm feljebb küzdenem magam” – nyilatkozta Svitko.

Győzelem nélkül is első

Az autósoknál jóval stabilabban teljesítenek a nagymenők. Vagy másképp: jóval szűkebb az élmezőny. A háromszoros győztes, címvédő Carlos Sainz (Mini) szintén keretbe foglalta két elsőséggel a rali első felét. Azonban rögtön a második etapban megelőzte őt az összetettben 13 győzelemnél tartó Stéphane Peterhansel (Mini). „Hogy eddig nem nyertem szakaszt? Na és? Nyertem már Dakart szakaszgyőzelem nélkül is” – fogalmazott a francia pilóta, aki 2007-ben érte el az említett eredményt.
Az eddigi második katari Nasszer al-Attijah (Toyota) már három (!) etapelsőséggel és ötpercnyi hátránnyal követi őt, Sainznak a második szakaszbeli félórás kóválygása sokba kerülhet.

Szalay Balázs 15. Dakarja eddig nagyon peches: a rosszul sikerült prológus után az Opel Team szépen tört előre az 1. szakaszon, az 51. helyről indulva a 40.-en jegyezték őket, amikor a kormányművük megsérült. Hatórás szerelés után, késő este értek be a célba, a további etapok után így tökutolsóként zártak. Amikor pedig végre elmozdultak leghátulról, újabb baleset érte őket csütörtökön. „Jöttünk kifelé a szakaszról Coronelék mögött, és hogy kicsit jobban lássunk a poruk miatt, letértünk a nyomról, és szinte rögtön ezután leestünk egy dűnéről. Nem volt nagy, de olyan szerencsétlenül értünk földet, hogy az autó eleje is összetört, a hátsó kardán pedig teljesen megcsavarodott, nem is tudtuk leszedni” – mondta Szalay, aki nem győzött hálálkodni a kamionos Fazekas Károlyék hármasának, akik kétórai veszteglésük után behúzták őket a célba, nem törődve saját versenyeredményükkel (amely a 6. szakasz után így is a szépnek mondható 13. hely összetettben).

Megint a Kamazok

S ha már kamionok: a legnagyobb gépeknél sokáig úgy tűnt, hogy a Dakar végre nem (csak) a Kamazok háziversenyét hozza, de féltávra az orosz Szotnyikov, Sibalov, Margyejev hármas már leszorította a dobogóról a cseh (Iveco, Tatra) és fehérorosz (MAN) egységeket. Martin Macík, Aleiš Loprais és Alekszej Visznyevszki azonban még lőtávolon belül van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?