Bóna Zsuzsa: Szeretek segíteni az embereknek

Bóna
Csallóköznádasd |

Bóna Zsuzsa kapta a Bronco nonprofit szervezet és Nagyszombat megye közös elismerését, az önkéntes segítők számára alapított „Srdce na dlani” 2020-as díját.

A „Srdce na dlani” díjat önkénteseknek és önkéntes szervezeteknek ítélik oda minden évben Szlovákia minden megyéjében, nevezés alapján. Tavaly Szlovákia-szerte 287 nevezést regisztráltak, közülük 60 személy, illetve csoport kapta meg az elismerést. Nagyszombat megyéből nyolcan, egyikük Bóna Zsuzsa, Csallóköznádasd polgármestere. 
„Számomra ez annyira természetes, mint a lélegzés. Embereknek segíteni, bárkinek, bármikor, ahol szükséges. Édesapám túl korán, 52 éves korában halt meg, daganatos betegségben. Az őt ápoló orvosok és nővérek többéves önfeláldozó harca volt az, ami elsősorban inspirált arra, hogy komolyan kezdjek foglalkozni az önkéntességgel. Orvos szerettem volna lenni, ami nem jött össze, de az interneten megtaláltam a Vrba (Fűzfa) elnevezésű önkéntes csoportot, amely a hosszan tartó betegségben szenvedőknek és a haldoklóknak próbál segíteni. Öt éven át jártam hetente a Heyduk utcai kórház intenzív osztályára Pozsonyba. Ez a tapasztalat az egész életemet meghatározta” – meséli Bóna Zsuzsa. „Mivel ezt a fajta önkéntes munkát maximum öt éven át lehet csinálni, mert elsősorban pszichikailag rendkívül megterhelő, megpróbáltam valami hasonlót összehozni Dunaszerdahelyen is a kórházban. Sikerült is. Csoportot szerveztünk, megkaptuk az engedélyeket, de az első szolgálatunk előtti éjjel szélütést kaptam, így fokozatosan leépült a csapatˮ – magyarázza a történteket. 

Bóna Zsuzsa nem adta fel az elképzeléseit, a felépülése után már azon gondolkodik, hogyan lehetne a csapatot újraindítani. Egyelőre falujában, Csallóköznádasdon aktivizálódik minden téren. Évekkel ezelőtt elindította az úgynevezett Klubosokat, ami egy baráti klub, melynek tagjai különböző módon segítenek ott, ahol éppen szükség van rájuk. Tavasszal az elsők között kezdtek szájmaszkokat varrni, és heti rendszerességgel sütöttek és hordtak kalácsokat, süteményeket az egészségügyi dolgozóknak Dunaszerdahelytől Pozsonyig. Élen járnak a véradók közt, és nem bánják, ha a hétvégéket áldozzák fel a közérdekért. Évek óta együttműködnek a Challenge Triatlon verseny szervezőivel, 120 csallóköznádasdi önkéntes segíti a versenyzők ellátását, akiket Bóna Zsuzsa koordinál. Élelmiszert gyűjtenek a rászorulóknak, és nem csak most, karácsony előtt. 

Tapasztalata szerint egyre több fiatal kapcsolódik be az önkéntesek munkájába és tartja fontosnak a másokkal való törődést. „Van egy emlékem még főiskolás koromból, amikor a pozsonyi buszállomáson vártam az autóbuszra, és nem messze tőlem ott feküdt egy férfi a földön. Nem tudtam, mi baja van, de odamentem hozzá és megkérdeztem, hogyan segíthetnék. Egy fiatal lány is odajött, együtt leültettük egy padra. Hoztam neki egy kávét, és ez az ember egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. Mikor már elmenőben voltam, csak annyit mondott, hogy vele még soha senki nem bánt ilyen emberséges módon. Ha segíteni akarunk, segítsünk. Ne ítélkezzünk, ne moralizáljunk. Ha csak a szabadidőnk egy kis részét szánjuk mások segítésére, máris rengeteget tettünk. Mert akinek segítünk, az nem felejti el, és ő is jót tesz másokkal a jövőben, ezzel pedig elindul egy jótékonysági láncreakció” – vallja Bóna Zsuzsa, a „Srdce na dlani” tavalyi díjazottja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?