Ukrajna olimpiát rendezne 2030-ban vagy 2032-ben

olimpia

Vadim Gutzeit sportminiszter szerint Ukrajna fontolgatja, hogy jelentkezik a 2030-as téli vagy a 2032-es nyári olimpia házigazdájának.

A bejelentéssel az után állt elő a csapatban 1992-ben olimpiai bajnok kardozó, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptemberben felvetette a lehetőséget, feladatul szabva a pályázat benyújtásához szükséges munka, és az ötkarikás játékok rendezését megalapozó elemzések elvégzését.

A nemzeti hírügynökség, az Ukrinform szerint Gutzeit azt javasolta, hogy Ukrajna inkább a 2030-as téli olimpiára pályázzon, s úgy vélte, az ország fejlődik annyit, hogy az évtized végére képessé válik a rendezésre.

A kilenc esztendő múlva esedékes havas-jeges játékok iránt érdeklődést mutatott már Spanyolország (Barcelona), Japán (Szapporó), az Egyesült Államok (Salt Lake City) és Kanada (Vancouver). A 2032-es nyári olimpia megrendezésének gondolatával pedig érdemben Ausztrália, India, Indonézia, Katar, Kína, Németország és Törökország kacérkodik.

A 2022-es téli seregszemlét Pekingben, a négy évvel későbbit Olaszországban – Milánóban és Cortina d'Ampezzóban – rendezik, míg a nyárinak a 2020-ról az idei évre átkerült tokiói olimpia után 2024-ben Párizs, 2028-ban pedig Los Angeles ad otthont.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?