Vicces lenne, ha nem volna szomorú

Gyorgyi

Mint a nemi hormonoktól túlfűtött kamasz azt, hogy betöltse 18. életévét, és végre megszabaduljon a felnőtt társadalom korlátozásaitól, úgy várta az egész világ, hogy vége legyen 2020-nak.

Hát vége lett, még azoknak is, akik szerint háttal nem kezdünk mondatot. (Mellel sem?) És pont olyan kezelhetetlen, magunkkal is összeférhetetlen kamaszok vagyunk most mind, mint azok, akik azt hiszik, egy dátum véget vethet szenvedéseiknek. És éssel sem kezdünk mondatot, annyi szabály van, Istenem, annyi hóbelevanc korlátozza az embert csak azért, hogy elterelje a figyelmét a lényegesről, például, hogy ésszel kellene kezdeni mindent, meg folytatni is és befejezni, s nem feltétlenül a mondaton lenne itten a hangsúly. Olyan évet tudhatunk magunk mögött, amely a kamaszkor összes nyűgét-nyavalyáját jellemzi: visszaestünk a tanulásban, társasági gátlások hatalmasodtak el rajtunk, lázadók lettünk, fittyet hányva a szabályokra, gyakran a társadalomellenesség határát súroló magatartást mutatunk... Üdvöz légy, 2021!

Ám attól tartok, pont úgy, mint azok a nemi hormonoktól túlfűtött kamaszok, akik 18. életévük betöltésétől remélik a nagy változást, mi is csalódani fogunk 2021-ben, amikor rájövünk, csak a felelősségünk nőtt meg, meg a számonkérhetőségünk. A vírusoknak, ahogy nem szabnak gátat az országhatárok, nem szabnak az évek fordulói sem, ahogy nem szabnak nekik gátat a politikai döntések, nem szab a mégoly hatásos vakcina sem. Egyedül mi szabhatnánk gátat, ha ésszel kezdenénk minden mondatot. Hiszen ha mi megfontolt felnőtt emberek volnánk valamennyien, akkor ugyan kinyithatná az összes síparadicsomát az összes síparadicsom-tulajdonos politikus, egy teremtett lélek nem tenné be oda a sílécét, a lábáról már nem is beszélve. Ha mi megfontolt felnőtt emberek volnánk, akkor nem esti meséket gyártanánk arról, hogy nincs is semmi veszély, csak azok a piszok öregeink akarnak kitolni velünk, és kitalálták a mi bosszantásunkra és korlátozásunkra az egészet, hanem mindenki megtenné a maga környezetében a maga maximumát. Például beoltatná magát (ez egyelőre a minimum lenne), miután végigbőgte az évet, hogy micsoda tutyimutyi ez a tudós társadalom, még egy valamirevaló ellenszert sem képes előkapni a belső zsebből, és nem azzal riogat, amikor a vakcina már megvan, hogy no osztán oszt aztán én oszt ezzel be nem ójtatom magam, há ki tudja, mi ez, ilyen gyorsan… Úgyhogy, Isten hozott, 2021, nem irigyellek. 18 évesek lettünk, oda mehetünk, ahova akarunk, éjszakai lokálokban whiskyzhetünk, de már nem a szüleinket vonják kérdőre, ha valamiben, valakiben kárt teszünk. Én csak remélni merem, hogy sokkal többen vagyunk, akik nem a kitörést várták ezzel az évvel, hanem a kiteljesedést, és nemcsak magukra gondolnak, a pillanatnyi élvezetre, hanem mindnyájunkra, és hosszú távon. Akkor kilábalunk a sárból, és a télre tán sílécet is csatolhatunk rá.

Kívánom, hogy ennek mihamarabb legyen kézzel foghatóan látható jele. Ezt a pazar konstrukciót a 2020 hozta, plusz nyelvi szerkesztőségemnek köszönhetem, valamelyik Vasárnap-cikkből halásztam ki. Mint ahogyan a következőt is: Sajnos Jeanne dʼArc nem élte túl a háborút, mágián égették el. No, hát ettől a mágiától egy picit azért még tartok én is, nem vennék mérget, de még csak kokárdás magyar rögös túrót sem arra, hogy jó ideig mágusok szemfényvesztő mutatványai terelik el figyelmünket a felnőttségünkről. De nézzük mindennek a jó oldalát, és ne mondja nekem senki, hogy devel sem kezdünk mondatot. (Főleg az ne, aki még a maszkot sem hajlandó felrakni, ha velem beszél.) Példának okáért vegyünk engemet, mert mást per pillanat példaként nem tudok venni: lettem, sirolm, Gyurikánk helyett Gyurika, nyelvi szerkesztő, ami pluszmunka, lehetne mondani arra a kötélre, amit húzok magam után, hogy a belem. Ámde nem, az élmények élménye, viccek vicce, mikor egy-egy ilyen gyöngyszemre bukkan az ember. Ajándék, mely el nem ér engem, ha 2020 undok latra rám nem ruházza e feladatot. Egy serpenyőben vajon megpirítjuk, ez egy receptben volt, hibátlan, mégis sokáig elgondolkodtatott. Kitalálják, miért? És a csirke férfit?

Vajon?

 

Akinek 2021-ben is módjában áll segíteni, hogy 2025-ben és még az után is olvashassuk a Vasárnapot, kövesse Hunčík Péter tavalyi nagyvonalú kezdeményezését, mi pedig mindenképpen megteszünk mindent, hogy méltók legyünk rá. Köszönjük. A számlaszám változatlan:

 

Československá obchodná banka, a.s.

Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023

Variabilný symbol: 999

 

 

Esterházy Péter szíve megdobbant. Kicsit hiába, mint rendesen. „Az első edzés időpontja: január első VASÁRNAPja, délelőtt tíz óra –

Esterházy Péter: Termelési-regény (kisssregény)

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/1. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?