Puig szerződést hosszabbított az FC Barcelonánál

Riqui Puig

Riqui Puig 2023-ig szóló megállapodást írt alá az FC Barcelona labdarúgócsapatánál – adta hírül a Mundo Deportivo katalán sportújság.

Az ígéretes tehetségként számon tartott és az előző idényben még rendre foglalkoztatott 21 esztendős középpályás szerződéshosszabbítása meglepetésnek számít, mivel a tavaly augusztus óta a katalán együttesnél dolgozó holland vezetőedző, Ronald Koeman az elmúlt hónapokban csupán néhány percnyi játéklehetőséget adott neki, és egyúttal azt javasolta: keressen magának másik csapatot.

Puig iránt volt is érdeklődés, például a Serie A-ból az AC Milan, Angliából az Arsenal, Spanyolországban pedig a La Ligában szereplő Betis is célul tűzte ki megszerzését, szerződése mostani megújításával azonban új helyzet alakult ki. A Mundo Deportivo úgy véli, hogy a fiatal futballista „ily módon továbbra is a Barcához kötődik, függetlenül az elnököktől vagy az edzőktől”.

Riqui Puig 2013-ban került a Barcelonához, a nagycsapatban 2018-ban mutatkozott be, szerződésében 100 millió euróban szabták meg kivásárlási árát. Piaci értéke a mértékadó transfermarkt.com szerint 18 millió euró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?