Oltóközpont lesz a komáromi kórházban

Komárom
Komárom |

Már folyik a kórházi alkalmazottak beoltásának előkészítése – közölte az intézményt üzemeltető AGEL SK csoport szóvivője, Martina Pavliková. A mindenki számára hozzáférhető oltóközpont előreláthatólag január 11-étől fog működni, amely egy lesz a 25 szlovákiai centrum közül.

Mivel a környéken növekszik a koronavírusos beteg száma, miniszteri utasításra úgy alakították át a rendelkezésre álló ágyak 30 %-át a komáromi kórházban, hogy azokon szükség esetén lélegeztetni tudják az erre rászoruló pácienseket. Most 49 fekvőhely áll rendelkezésre, s egyszerre összesen három főt tudnak lélegeztetőgépekre kötni.

Jelenleg 24 Covid-19-től szenvedő beteget kezelnek az intézményben, hét személynél pedig fennáll a fertőzés gyanúja. További egy pácienst az intenzív osztályon látnak el – tájékoztatott Miroslav Jaška kórházigazgató. Elmondta, a tesztek 22 alkalmazottuknál mutatták ki a koronavírust, további hat pedig karanténban van. További más okokból kifolyólag is pillanatnyilag 46 főt kénytelenek nélkülözni.

A vonatkozó minisztériumi utasítás értelmében január végéig elhalasztották az összes tervezett műtétet, s csupán akut egészségügyi gondozást nyújtanak. Ez a vesztibuláris vizsgálatok és a gasztroenterológiai ambuláns rendelés, valamint az egynapos egészségügyi gondozás korlátozását jelenti. A kórházban továbbra is működik a mintavételi pont, ahol PCR- és antigénteszteket egyaránt végeznek. A betegek látogatása tilos, ám ha azt a kórházigazgató és az osztályvezető orvosok engedélyezik, a haldokló páciensek hozzátartozói kivételt kaphatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?