Beszállás Hogwarts, azaz Roxfort felé

Diósförgepatony
Diósförgepatony |

Többen is felkapták a fejüket azok közül, akik vonattal közlekednek a Pozsony–Dunaszerdahely–Komárom vonalon, amikor a szerelvény befutott a diósförgepatonyi vasútállomásra. 

Nemcsak azért, mert mézeskalácsdíszek függnek az állomás épületén, hanem azért is, mert a hóember mögötti útjelző oszlop Pozsonyon és Komáromon kívül az Északi-sarkra, Atlantiszra, de még Harry Potter alma materébe, a Hogwarts, vagyis a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola felé is mutatja az utat.

„Szeretem az ünnepeket, a karácsony varázsa pedig egészen különleges. Ha már úgyis itt, a munkahelyünkön töltjük az ünnepek nagy részét, legyen a környezetünk is varázslatos” – mondja Méhes Henrietta, az állomáson dolgozó egyik alkalmazott, az egyedi, ötletes díszítés megálmodója és kivitelezője.

„Advent első vasárnapján éjjeli szolgálatos voltam, egymás után jöttek az ötletek a díszítésre, úgyhogy nekifogtam. Teljes mértékben magánakció, mert hát ilyenre természetesen nincs hivatalos keret, úgyhogy igyekeztem a lehető legkisebb költségvetéssel gazdálkodni. A polisztirol a házunk szigeteléséből maradt meg, az ágakat a határban szedtem össze, a gumiabroncsokat pedig nyáron virágkaspóként használjuk, most zöldre festve fenyőfák lettek.”

Hogy nem a pénz a fontos, sokkal inkább a leleményes ötlet, mi sem bizonyítja jobban, mint a vonattal utazó közönség lelkes visszhangja. Minden elhaladó vonat ablakából tucatjával fényképezik mosolyogva az utasok a diósförgepatonyi varázslatos vasútállomást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?