VIDEÓ: Čaputová az ábécé betűihez rendelt szavakkal értékeli a 2020-as évet

Zuzana Čaputová
Pozsony |

A sorozat első része A-tól G-ig tart.

A Covid-19 megbetegedés mint a társadalmi történések legjelentősebb alakító tényezője, a főügyész mint az év választása, az Megújítási Alap mint történelmi lehetőség a lényegi változásokhoz szükséges anyagi eszközök megszerzésére. Ezek Zuzana Čaputová államfő reflexiói, amelyet a közösségi oldalán tett közzé a 2020-as év ábécéje formájában. Az ábécésorrend szerint haladva választotta ki az adott betűvel kezdődő szavakat, amelyek az idei év történéseit jellemzik.

Az „A” betűvel az államfő az ország megújításával és a társadalom egyesítésével kapcsolatos ambícióját kapcsolja össze, amely megvalósításában ki szeretné venni a részét. Elismeri, hogy a „B” betűvel a „fájdalom” (bolesť) szót kapcsolja össze, mert a 2020-as év a fájdalom éve is volt, amelyet az új típusú koronavírus következményei okoztak. Ugyanakkor bízik benne, hogy a rendelkezésre álló vakcina javítani fog a helyzeten. „És a Covid időszakára egy olyan epizódként fogunk emlékezni, amely csak egy évig tartott” – közölte.

 

A téma kapcsán ugyanakkor emlékeztetett, hogy a 2020-as év rámutatott a lelki egészség és a lelki egyensúly megőrzésének fontosságára. Továbbra is egyre nagyobb jelentőséget tulajdonít a környezetvédelem kérdésének. „A környezet témája egyre sürgetőbb globális témává vált, remélem, hogy ezen a területen egyre több konkrét megoldás és valós lépés tanúi lehetünk majd” – mondta az államfő.

Az elnök várakozásai a Megújítási Alapot is érintik. „Ez egy történelmi lehetőség, amely nagy felelősséggel jár, és olyan anyagi eszközök szerzésére ad esélyt, amelyekkel Szlovákia tényleg megújítható, és a jövő generációi számára hatalmas változásokat és reformokat lehet véghez vinni” – közölte.       

A „G” betűről elsősorban a főügyészválasztás (generálny prokurátor) jut eszébe. Értékelte a választás végső lefolyását és a jelölt kiválasztását is, akit államfőként ő maga nevezett ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?