Rekordot döntött a cápatámadások halálos áldozatainak száma Ausztráliában

cápa k

Nyolc ember vesztette életét cápatámadásban idén Ausztráliában, ilyen sok áldozatra 1934 óta nem volt példa – jelentette be hétfőn a nyilvántartást vezető sydney-i állatkert, a Taronga Zoo.

Az elmúlt öt évtizedben évi átlagban egy halálos áldozatot követeltek a cápatámadások, sőt tavaly senki sem halt bele a tengeri ragadozók harapásaiba Ausztráliában – közölte Phoebe Meagher, az állatkert cápaszakértője.

Idén mind a nyugati, mind a keleti partvidéken emberéletet követeltek a cápatámadások.

Szakértők szerint ugyanakkor nincs okuk a pánikra a fürdőzőknek vagy a szörfözőknek, mert az úgynevezett nem kiprovokált támadások számát illetően 2020 teljesen átlagos év volt, 20 ilyen eset történt, míg az elmúlt évtizedben évi 15-25 között mozgott az ilyen támadások száma.

A különbség abban áll, hogy ember és állat találkozásai idén kivételesen sokszor végződtek tragédiával, ami Culum Brown, a sydney-i Macquarie Egyetem tengerbiológusa szerint a merő véletlenen múlt.

A szakértő szerint a korábbi években a cápatámadások sok sérültjének pusztán szerencséje volt, hamar ellátásban részesült és túlélte a találkozást a ragadozóval. Egy cápatámadás végzetessége két igazán fontos tényezőtől függ: attól, hogy mely testrészén éri harapás az embert és attól, hogy milyen gyorsan kap orvosi segítséget. Idén egyszerűen túl sok volt a balszerencse mindkét tényezőt illetően – véli Brown.

Noha a ragadozók ezrei nyüzsögnek a tengerben Ausztrália körül, csak kevés incidens történik. Az ausztrál partokon nagyobb az esélye a vízbefúlásnak, mint cápatámadás okozta halálozásnak - fejtette ki Phoebe Meagher cápaszakértő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?