A VeresWalóság – Ház a Duna-parton

-vasárnap

Ritkaság, hogy a Duna partján kínálnak kiadásra házakat, hát most éppen ez történik. Persze ebben is lesz egy jókora csavar.

Kiadó egy csigaház a Duna partján, vélhetően nem csak csigáknak. Mivel tél van, télen pedig szinte minden élőlény fázik, biztosan akad köztük, akinek jól jönne egy üres ház, ahová bevackolhatja magát. A minap a Duna folyam partján bukkantam egy ilyenre, épen maradt, impozáns csigaház, ingatlanos papírozások és foglaló nélkül azonnal igénybe vehető. Írhatnám, hogy pontosan hol, meg mekkora az alapterülete, de feleslegesen tenném, hiszen a lények, amelyek egy ilyen hajlékra számot tarthatnának, úgy sem olvassák ezt a rövid írást. Nem csak azért, mert nem szoktak olvasni, hanem mert ilyenkor hibernált állapotban várják a tavaszt.

Joggal gondolhatják sokan, hogy akkor ez az egész felhajtás felesleges. Igazat kell adnunk nekik. De hát a felhajtások már csak ilyenek.

Meg ugye néhány óráig még karácsony van, ilyenkor pedig érdemes néhány perc figyelmet szentelnünk azoknak, akik (vagy amik) nem olyan körülmények közt élnek, mint mi.

Ha pedig ez megvan, görgessünk nyugodtan tovább, hamarosan egész biztosan találunk a képernyőn valami sokkal érdekesebbet.

 

 

Kép: Veres István

Kizárólag online felületünkön elérhető Vasárnap-tartalom

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?