Fico a kormányt bírálja, amiért nem állt ki Lengyelország és Magyarország mellett

Robert Fico

Robert Fico (Smer) volt kormányfő e-mailben adott interjút a Magyar Nemzetnek.

Fico szerint a kettős mérce gyakori munkamódszer az Európai Tanács ülésein. A Smer elnöke elítélte a jelenlegi kormányt, amiért az nem állt ki Magyarország és Lengyelország mellett az EU-költségvetésével kapcsolatos jogállamisági vitában. Hozzátette: az EU-csúcsértekezleten elért megállapodás Magyarország és Lengyelország hatalmas diplomáciai sikere – számolt be a Telex.hu a Magyar Nemzet interjúja nyomán.

Fico Soros Györgyöt nemzetközi pénzügyi csalónak nevezte, aki már Szlovákiában is üzleti tevékenységet folytat. „Amikor meghallottam, hogy az előző köztársasági elnök, Andrej Kiska meglátogatta Sorost New York-i irodájában, majdnem lefordultam a székemről. Soros NGO-i nagy szerepet játszottak a kormányellenes tüntetések megszervezésében Szlovákiában 2018-ban, és részesei voltak annak is, hogy hatalmas politikai ügyet kreáltak Ján Kuciak újságíró és barátnője meggyilkolásából” – fogalmazott az interjúban.

(telex.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?