Már a fél kormány megfertőződött

koronavírus
Pozsony |

Gyakorlatilag az ország teljes politikai vezetése karanténba került, miután kiderült, hogy Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök elkapta a koronavírust. 

Matovičtól csütörtökön vettek mintát, és másnap derült ki, hogy fertőzött. A miniszterelnöknek nem voltak tünetei, csak azért készült a teszt, mert a kormányhivatal dolgozóinak rendszeresen mintavételre kell járniuk.

A kormányfőnek a teszteredményt megelőző napokban sűrű volt a programja: szerdán részt vett a kormányülésen, csütörtökön pedig jelen volt a koalíciós tanács tárgyalásán is. Ennek eredményeként a hétvégére szinte a teljes kormánynak karanténba kellett vonulnia.

Elsőként Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter jelentette be közösségi oldalán, hogy pozitív lett a tesztje. A tárcavezetőnek tünetei is jelentkeztek, magas láza és fejfájása volt. Naď csütörtökön Zuzana Čaputovával is találkozott, így a köztársasági elnöknek is házi karanténba kellett vonulnia. A szóvivője szerint jól van, nála nem jelentkeztek tünetek.

Veronika Remišová (Za ľudí) régiófejlesztésért felelős miniszter szintén péntek este jelentette be, hogy megfertőződött..

„A karácsonyt mindannyian máshogy terveztük, én a tesztelés után szerettem volna bevonni az édesanyámat is a családi buborékunkba, hiszen egyedül él. Ez nem jött össze”

– írta a tárcavezető a közösségi oldalán, hozzátéve, hogy egész ünnepi időszak alatt izolációban kell lennie.

Nie dobrá správa zastihla aj mňa, dnešný test na COVID som mala pozitívny. Vianoce sme si všetci plánovali ináč, ja som...

Közzétette: Veronika Remišová – 2020. december 18., péntek

 

Remišová is részt vett a csütörtöki koalíciós tanácson, csakúgy, mint Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke, akinek emiatt szintén karanténba kellett mennie. A Sme rodinából egyébként többen is elkapták a vírust: szombaton Štefan Holý jogalkotásért felelős miniszterelnök-helyettesről, majd Peter Pčolinskýról, a párt parlamenti frakciójának vezetőjéről is kiderült, hogy megfertőződött.

Ján Mičovský (OĽaNO) mezőgazdasági miniszterről még múlt héten hétfőn derült ki, hogy megbetegedett. Mičovský már a veszélyeztetett korcsoportba tartozik, ám a legutóbbi információk szerint jól van. Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszternek is karanténba kellett mennie, miután kapcsolatba került egy fertőzöttel.

A vírus az ellenzéki képviselőket sem kíméli, Peter Pellegrini exkormányfő és Erik Tomáš (mindketten Hlas) is megbetegedett.

(nar, TASR, aktuality.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?